Czomba Sándor: szakképzett munkaerő nélkül nem lehet sikeres az ország

Szakképzett munkaerő nélkül nem lehet és nem is lesz sikeres az ország, ezért fontos, hogy a szakképzésben és felnőttképzésben elindított átalakítások folytatódjanak – jelentette ki a mezőgazdasági gépeket gyártó CLAAS Hungaria Kft. tanműhelyének csütörtöki átadó ünnepségén a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára Törökszentmiklóson.

czomba-sandor-lapozos_20120829161130_48Czomba Sándor az egyik legnagyobb kihívásnak nevezte, hogy minél többen találjanak belföldön munkalehetőséget, és megjegyezte, bár sok a regisztrált álláskereső, a munkáltatók nehezen találnak képzett szakembereket. A munkanélküliek fele, több mint 200 ezer ember ugyanis szakképzetlen. A munkanélküliség elleni harcot szavai szerint itt kell legelőször felvenni, meg kell akadályozni e réteg újratermelődését.

A CLAAS Hungária Kft. mindezt felismerte és nagyban hasonlót kell megvalósítania a magyar kormánynak is – mondta. Emlékeztetett: az elmúlt időszakban a szakképzésből kikerült fiatalok tudása és a munkaerőpiac igénye „köszönőviszonyban sem volt egymással”. Ráadásul az oklevelet szerzett tanulók többsége csak papíron értett szakmájához, a valóságban nem – fogalmazott. Ennek megváltoztatásához erősíteni kell a vállalkozások szerepvállalását a szakképzésben, mely jelenleg mindössze 3 százalékot tesz ki.

Vissza kell adni a kétkezi munka becsületét – jelentette ki az államtitkár, aki szerint az utóbbi időben leértékelődött a hagyományos fémipari szakmák presztízse.

Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára az eseményen arról beszélt: Törökszentmiklóson 166 éves története van a magyar mezőgépgyártásnak. E múltat építi tovább a CLAAS, melynek beruházása növeli a hozzáadott értéket, ezért kiemelkedően fontos. Felidézte: másfél éve adták át itt a cégcsoport fejlesztési központját, melyet azóta egy üzemcsarnok-bővítés, -korszerűsítés, valamint a tanműhely létrehozása követett.

Közölte: a mezőgazdaság erősödő teljesítménye nem csak a gazdáknak és a kormányzatnak, de a termeléshez szükséges eszközök gyártóinak is fontos. A növekvő piaci jelenlét és a következő 7 évben hazánkba érkező, közel 12,3 milliárd euró uniós agrártámogatás olyan hátteret jelent, melynek kihasználása ígéretes jövőképet fest az ágazat számára. Az agrárium versenyképessége nagyban múlik a folyamatos technológiai megújuláson és a tudás fejlesztésén – tette hozzá.

Hazánkban a mezőgazdasági gépek átlagéletkora 12-15 év. A géppark folyamatos korszerűsítése éppen ezért piaci szükségszerűség – húzta alá. A honi agráriumnak korszerű mezőgazdasági gépiparra van szüksége, mely képes innovatívan fejleszteni és kiszolgálni az üzemek növekvő gépesítési igényeit. Ennek révén elérhetjük, hogy az ágazat és az élelmiszeripar egyre nagyobb mértékben határozza meg az ország gazdasági erejét – mondta.

A politikus hangsúlyozta: a régióban több mint 600 embernek munkát adó CLAAS cégcsoport kiemelten járul hozzá az agrárium versenyképességéhez. „Magyarország számára fontosak azok a partnerek, akik nem csak foglalkoztatnak, de tervezhető jövőképet is nyújtanak dolgozóik számára” – jelentette ki.

Andreas Szakácsi, a cég ügyvezető igazgatója beszédében rámutatott: a CLAAS Hungaria Kft. Magyarország legnagyobb mezőgazdasági gépgyártó vállalkozása, mely az utóbbi időben a gépbeszerzések mellett bővítette szerelőcsarnokát, logisztikai részlegét és festőüzemét.

Közölte: elkötelezettek Magyarország és Törökszentmiklós mellett, az itt gyártott kombájnjaik piacvezetők és társaságuk a cégcsoport tíz termelő vállalatának rangsorában a harmadik helyen áll. „Következetes lépésnek” nevezte a tanműhely létrehozását a kft. fejlődése szempontjából és utalt rá, hogy a közeljövő legfontosabb feladata számukra dolgozóik képzettségének és kompetenciáinak biztosítása.

Winkler Viktor, a cég másik ügyvezetője köszöntőjében kijelentette: a CLAAS élő cáfolata annak, hogy a külföldi vállalkozások kizárólag az olcsó munkaerőért jönnek Magyarországra. A beruházásról szólva elmondta: a 130 millió forint összköltségű projekthez az állam 94,5 millió forint támogatást nyújtott. Ebből a forrásból alakították ki a reményeik szerint évente mintegy 30 fiatal szakembert kibocsátó, 675 négyzetméteres tanműhelyt, mely a cég valós működését modellezi és a gyártásban használt legkorszerűbb berendezésekkel van felszerelve.

Az ünnepséghez kapcsolódva a társaság területén csütörtökön rendezték az UniTech mérnökhallgatók versenyének döntőjét, amelynek kizárólagos szponzora a CLAAS Hungaria Kft.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com