Egy év alatt meghétszereződött a tengeri szállítmányozás ára

Egy év alatt hétszeresére emelkedtek a tengeri szállítási díjak, tavaly nyáron átlagosan 1650 dollárba került egy 40 láb méretű tengerikonténer szállítása Sanghajból Rotterdamba, manapság ugyanekkora áru továbbítása 11 196 dollár - hívta fel a figyelmet a határokon átívelő pénzügyi megoldásokat nyújtó iBanFirst nemzetközi pénzforgalmi intézmény kedden az MTI-nek küldött közleményében.A közleményben kiemelték, a tengeri szállítmányozás díjának extrém emelkedéséhez hozzájárul az is, hogy a konténerek ára a 2020. nyári 3000 dollárról mostanra 20 000 dollár körüli szintre emelkedett. A fuvardíj-emelkedés először a kicsi árréssel dolgozó, alacsony hozzáadott értékű árukra - például hűtőgépekre - gyakorolt kedvezőtlen hatást, azonban manapság már erősen érinti a jelentős hozzáadott értékű áruk szállítását is.  
    

Henrik Gergely, az iBanFirst számlamenedzsere a közleményben rámutatott arra, a tengeri áruszállítás helyzetét rontották a kikötőkben kialakult, korábban nem tapasztalt torlódások, illetve az olyan akut közlekedési problémák, mint a 2021. március végén történt eset, amikor a Szuezi-csatorna bedugult, és sok konténer nem tudott eljutni a rendeltetési helyére.
    

A közlemény szerint a szakértők egyetértenek abban, hogy még korántsem értek véget a világ ellátási láncaival kapcsolatos feszültségek, és nem zárható ki, hogy a pandémia a jövőben további fennakadásokat okoz. Példaként említették Kínát, ahol 2021 júniusában úgy döntöttek, hogy a Covid-megbetegedések miatt ideiglenesen bezárják a világ harmadik legnagyobb konténertermináljaként számon tartott sencseni bázist, ez pedig több hetes késéshez vezetett a szállítmányozásban, így tovább emelkedtek az Európába és az Amerikai Egyesült Államokba történő szállítás költségei.
    

Az iBanFirst speciális online platformot biztosít a különböző deviza tranzakciók lebonyolításához. Magyarországon több száz vállalati ügyfél használja a rendszert. A belga székhelyű iBanFirst-öt Franciaországban alapították 2013-ban. A cég 2021 márciusában másodszor is felkerült a Financial Times leggyorsabban növekvő európai vállalatok ezres listájára, ahol a 258. helyen szerepel.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com