Elemzők: jól indította az évet a magyar ipar

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint januárban az ipari termelés volumene 6,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 6,7 százalékkal nőtt.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kommentárjában emlékeztetett, a naptárhatástól megtisztított éves adat 2015 után a legjobb évkezdetet mutatta, amivel felülmúlta az 5,4 százalékos piaci várakozásokat és az ING optimistának tekinthető előrejelzését is. Várakozásuk szerint hosszabb távon az autógyártás és az elektronikai ipar nyújthat majd erős teljesítményt, amivel megalapozza az idei évre várt átlagosan 8 százalék körüli ipari növekedést. A kiskereskedelem után az ipar is pozitív meglepetést okozott januárban, erősödéssel kezdte az évet, ami reménykeltő az első negyedéves GDP-növekedés szempontjából. Ha továbbra is folytatódik a kellemes meglepetések sora, akár ismét 4 százalék felett teljesíthet a magyar gazdaság a január-márciusi időszakban - összegezte az ING vezető elemzője.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője arról számolt be, hogy a tavalyihoz képest élénkülő ipari termelésre számítanak a Takarékbank elemzői, amit az elmúlt hónapokban előrejeleztek az évtizedes és történelmi csúcsokat döntögető magyar, német és európai ipari bizalmi és beszerzésimenedzser-indexek. Az ipari termelés idei gyorsulását az év során üzembe lépő új feldolgozóipari, különösen járműgyártási kapacitások is támogathatnak.

A Takarékbank prognózisa szerint idén összességében 7,5 százalékra gyorsulhat az ipari termelés növekedése a tavalyi 4,8 százalékosról, ami jelentősen hozzájárulhat a GDP növekedési ütemének idei gyorsulásához, így a Takarékbank elemzői 4,5 százalékos GDP-növekedésre számítanak idén. Az ipar erőteljesebb növekedését a munkaerőhiány akadályozhatja, így előtérbe kerülhetnek, egyes területeken elkerülhetetlenek a technológiai és gépesítési beruházások - fűzte hozzá Suppan Gergely.



Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a múlt év során változékonyan teljesített a magyar ipar. A kilátások viszont kedvezőek, mert viszonylag széles bázison alapul a növekedés, azaz sok alágazat járul hozzá a növekedéshez. Optimizmusra adnak okot a tervezett járműipari kapacitások és az, hogy több gyárberuházásért is versenyben van Magyarország, például egy kínai akkumulátorgyár letelepedése is elképzelhető. Ezek a gyártókapacitások fokozatosan jelennek majd meg az ipar teljesítményében. Várhatóan már az idén is adnak egy kis többletet, de inkább 2019-ben lökhetnek nagyobbat az ipar teljesítményén. Németh Dávid figyelmeztetett: a növekedéshez a nemzetközi konjunktúra folytatódása is szükséges. Magyarország szempontjából kockázatot jelenthet például a Donald Trump által belengetett importvám az európai autókra. Ez a német márkákat érzékenyen érintheti, ezen keresztül pedig az Audi és a Mercedes magyarországi gyárainak teljesítményére is hatással lehet.

Németh Dávid 2018-ban 5 százalék feletti növekedést vár a magyar ipartól. Úgy vélekedett: hosszabb távon ahhoz, hogy a magyar gazdaság és az ipar szintet lépjen, arra lenne szükség, hogy a gyártásba kerülő termékek fejlesztése is itt történjen. Ez ugyanis javítana a hozzáadott értéken és nagyobb mértékben fejlődhetne a gazdaság. Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzőjének is pozitív meglepetést okoztak a januári ipari kibocsátásról szerdán megjelent adatok. A kilátások továbbra is kedvezőek, hiszen magas szinten állnak az üzleti bizalmi indexek, miközben jó hírek érkeznek a főbb exportpiacok konjunktúrájának alakulásáról is - írta az elemző. Hozzátette: ez stabil ipari teljesítményt sugall az elkövetkező időszakra.

Az idei évben így gyorsulhat a kibocsátás növekedésének üteme, s az év egészében az ipari teljesítmény növekedése valószínűsíthetően meghaladja majd az 5 százalékot. Ugyanakkor a havi adatok erős volatilitása megmarad, ami azt jelenti, hogy továbbra is érdemesebb lehet inkább a negyedéves tendenciákra figyelni.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com