Főoldal / Gazdaság / Elérkezett a végtörlesztési hajrá

Elérkezett a végtörlesztési hajrá

Több bank is úgy döntött, hogy meghosszabbítja a nyitvatartási idejét a végtörlesztés igénylésének leadására vonatkozó utolsó napokban.

Az ügyfelek hajrázhatnak, ezen túl már csak rajtuk múlik, hogy megteszik-e a szükséges lépéseket ahhoz, hogy végtörleszthessenek.

Egy aprócska változtatást azért még  eszközöltek a bankok: az ügyfeleknek azzal is számolniuk kell, hogy kevesebb lesz a hitelnyújtó, és egy-egy banknál a járulékos terhek is magasabbak lettek. A szakértői tanácsok szerint azok is adják be a végtörlesztési igényüket, akik nem biztosak abban hogy megkapják majd a hozzá szükséges kölcsönt. Az indok nagyon egyszerű, ugyanis a végtörlesztést igénylő papír leadása nem jár semmilyen kötelezettséggel.

on-hirdetese2

Akik végtörleszteni szeretnének, azoknak még csütörtökön és pénteken van lehetőségük ennek jelzésére. Viszont egyre kevesebb banknál van lehetőség a végtörlesztésre, az eddig résztvevő bankok közül már többen is kiszálltak. Nem lehet végtörleszteni az FHB-nál, a Kéthely és Vidéke, vagy a Savaria takaréknál sem. (Forrás: hvg.hu)

kp-reklam
18-plusz-reklám
Ugrás a lap tetejére