Elkészült a székesfehérvári vasútállomás felújítása

Vargha Tamás, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében arról beszélt: Székesfehérvár Európai léptékkel is jelentős utak csomópontjában fekszik.

A most átadott új vasúti pálya és a huszonegyedik századi biztosítóberendezés összehangolja a vonatok közlekedését és ezáltal biztonságosabbá is teszi a forgalmat. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere úgy fogalmazott, a város akkor tudja kiemelt szerepét továbbra is megtartani, ha mint közlekedési csomópont is fejlődik.



Az országosan is jelentős ipari központ fejlődése pedig nemcsak a helyiek, hanem a nemzetgazdaság szempontjából is fontos - mondta. A polgármester hozzátette: Székesfehérváron a jövőben intermodális közösségi közlekedési központ létesül a vasútállomás mellett, valamint parkolókat is kialakítanak. Pál László, a MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyettese emlékeztetett: a székesfehérvári vasúti csomópontot legutóbb 1954-ben korszerűsítésették, azóta elöregedett a vágányhálózat és a biztosítóberendezések is.

A fejlesztésnek köszönhetően az átmenő fővágányokon 100 óránkénti kilométerre emelkedett a megengedett sebesség. Somodi László, a NIF Zrt. vasútfejlesztési koordinációs igazgatója a beruházás részleteiről elmondta: 19 kilométer hosszan vágányátépítés történt, megújult kilenc személypályaudvari vágány, négy magasperon és három szigetperon, több perontető és három új peronlift épült. Emellett új térvilágítást, korszerű utastájékoztató és vagyonvédelmi térfigyelő rendszert állítottak üzembe.

A részben megújult állomásépületben nyolc méter széles utasaluljárót és két csarnokliftet alakítottak ki. Az állomáson új felsővezetéki hálózat létesült, a Mártírok útján zajvédő fal épült, és új tengelyszámlálós vonatérzékelésű elektronikus állomási biztosítóberendezést létesítettek 89 központi állítású váltóval. Moha és Börgönd felé pedig új, tengelyszámlálós, ellenmenet- és vonatutolérést kizáró berendezést telepítettek. A beruházás európai uniós és hazai források felhasználásával több mint nettó 33 milliárd forintból valósult meg.

A vasúti pálya felújítását az SDD Konzorcium nettó 24,899 milliárd forintból, míg az új biztosítóberendezés kiépítését a Thales Austria GmbH és a Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezési Építő Kft. nettó 8,5 milliárd forintból végezte.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com