Esztergom tiltakozik a párkányi hulladékfeldolgozó építése ellen

Romanek Etelka (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, az évi húszezer tonna gumit és műanyag hulladékot feldolgozó létesítmény az uralkodó szélirány miatt Esztergom levegőjét rontaná, ezért hatásviselő településként az önkormányzat ügyfélként bejelentkezik az engedélyezési eljárásba.

A polgármester hozzátette, a beruházás elleni tiltakozást soron kívül megküldik a Szlovák Köztársaság környezetvédelmi minisztériumának, valamint Párkány önkormányzatának, és szólt arról is, hogy magánemberként aláírásgyűjtést indít a létesítmény ellen.



A város vezetője elmondta, eddig semmilyen hivatalos megkeresést nem kaptak a hulladékfeldolgozó építéséről. A véleményezési határidő lejárta előtt néhány nappal a környezetvédelmi bizottság meghallgatta a párkányi polgármestert. Romanek Etelka beszámolója szerint Eugen Szabó azt kérdezte, hol volt eddig az önkormányzat, illetve úgy fogalmazott, hogy "el volt sumákolva az ügy". Az ülésen szót kapott a Magyar Közösség Pártjának (MKP) párkányi elnöke, Retkes János, aki elmondta, hogy képviselő-testületük Esztergomból, nem hivatalos úton értesült a beruházásról.

A következő napon a képviselők a polgármestert leszavazva tiltakoztak a beruházás ellen. Az MKP aláírásgyűjtést kezdeményezett a hulladékfeldolgozó megépítése ellen, a petíciót néhány nap alatt csaknem ötezer ember írta alá - ismertette a politikus. Az ülésen magánszakértőként meghallgatták a nemzetközi környezetvédelmi jogvitákkal foglalkozó Baranyai Gábort, aki ismertette, hogy ha egy ország a szennyezés által érintettnek érzi magát, akkor a hatásviselő felet kötelező bevonni az engedélyezési eljárásba. Eugen Szabó, a szlovákiai Párkány polgármestere korábban az Esztergomi Regionális Televíziónak azt mondta, a beruházásról szóló tájékozatót feltették a város honlapjára és kifüggesztették a hirdetőtáblára.

A véleményezési folyamatban az önkormányzat összegyűjti az észrevételeket és továbbítja a környezetvédelmi minisztériumba. "Nem találtam semmi kivetnivalót a beruházásban. Egy modern, 40 főt foglalkoztató üzem épülhetne meg" - jelentette ki a polgármester, majd hozzátette, hogy február 22-én jár le az előzetes véleményezés határideje. Időközben a párkányi önkormányzat honlapján megjelent Eugen Szabó sajtóközleménye, amely szerint a hatástanulmány kidolgozása után a szlovák környezetvédelmi minisztérium utasítása alapján közmeghallgatást tartanak.

A párkányi papírgyár területére tervezett üzem ellen február 16-án Komárom-Esztergom megye közgyűlése is határozatban tiltakozott, mivel a határon átnyúló környezeti hatású hulladékfeldolgozóról nem tájékoztatták a Duna menti településeket.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com