EU-prognózis - NGM: az Európai Bizottság is elismeri a magyar gazdaság teljesítményét

magyarA Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) üdvözli az Európai Bizottság (EB) őszi előrejelzését, amely a tárca szerint reális értékelése a fokozatosan javuló magyar gazdaságnak. A költségvetési hiány az Európai Unió (EU) szakértői szerint sem emelkedik 3 százalék fölé a következő években - közölte a nemzetgazdasági tárca kedden.

A tárca értékelése szerint a jelentés megerősítette, hogy Magyarország minden gazdasági mutatója javul a következő években. "A Bizottság őszi értékelése is megerősíti, hogy a magyar gazdaság jó pályán halad, a kormány intézkedéseinek eredményei kezdenek beérni" - áll a közleményben.
A tavalyi recesszió után ez év elején megfordult a tendencia: nő a foglalkoztatottság, csökken a munkanélküliség és az államadósság, a költségvetési hiány pedig nem emelkedik 3 százalék fölé. A kormányváltás óta eltelt három évben Magyarország talpra állt - hangsúlyozza a nemzetgazdasági tárca.

A brüsszeli előrejelzés is visszaigazolta, hogy a magyarországi folyamatok mind pénzügyileg, mind gazdaságilag jó irányba tartanak, és továbbra is tartható a maastrichti hiánycél - emeli ki az NGM.
Emlékeztetnek arra, hogy a bruttó hazai termék (GDP) jövőre 1,8 százalékos, míg 2015-re 2,1 százalékos növekedését jósolja Magyarország vonatkozásában az EB. Az államadósság szintje az EU előrejelzése szerint is csökken: 2013-ban a GDP 80,7, jövőre 79,9, 2015-ben pedig 79,4 százaléknak felel majd meg.

Az Európai Bizottság várakozásainak megfelelően továbbra is a legfontosabb gazdaságpolitikai cél, hogy Magyarország kikerüljön az adósságcsapdából. A kormány ezen törekvése - immár az Európai Unió szerint is - megvalósulni látszik - áll a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com