Győri Enikő: jók az esélyei az új uniós költségvetés elfogadásának

Garancia nincs a sikerre, de jók az esélyei annak, hogy az Európai Unió 2014-2020 időszakra szóló költségvetését elfogadják a tagországok képviselői az Európai Tanács február 7-8-i brüsszeli tanácskozásán - mondta Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár kedden Budapesten.


uniosktgvetes

A Külügyminisztériumban tartott sajtóbeszélgetésen Győri Enikő a Magyarország szempontjából legfontosabb célok között említette meg, hogy a kohéziós források elosztásának ne a szegényebb tagországok legyenek a vesztesei, az agrárpolitikában az eddigihez hasonló szintű támogatást kapjon az ország, valamint a vidékfejlesztésnél ne a szegényebb tagországoktól csoportosítsanak át pénzt a gazdagabbakhoz.

"Az unió versenyképessége sérül, ha óriásiak a különbségek a tagországok között" - tette hozzá. Az EU-ügyekért felelős államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani hétéves költségvetési időszakhoz képest kisebb pénzügyi keretre kell számítani. "Botorság lenne pont annyi pénzt kérni, mint hét éve" - mondta, magyarázatként hozzáfűzve, egészen más a jelenlegi világgazdasági helyzet, mint az előző uniós költségvetés megalkotásakor. Hangsúlyozta ugyanakkor: az uniós költségvetési pénzek elosztásánál ügyelni kell arra, hogy az ne ütközzön az EU alapelveibe. "Magyarország részesedését is az uniós elvek és értékek mentén szeretnénk meghatározni" - mondta. Győri Enikő fontosnak nevezte azt is, hogy ne változzanak meg a társfinanszírozásra és az áfa elszámolására vonatkozó szabályok. Például maradjon meg az unió 85 százalékos társfinanszírozási rátája, hogy ne háruljon az eddiginél nagyobb teher a tagországok költségvetésére. Az Európai Tanács uniós költségvetésről folytatott előző, novemberi tanácskozása megegyezés nélkül zárult.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com