Hazai GDP-adat és ipari termelési statisztika lesz a jövő héten

A jövő héten megjelenő hazai makrogazdasági adatok közül a harmadik negyedéves GDP részletes bontása és az októberi ipari termelési statisztika tarthat számot a befektetők érdeklődésére.

kshEzek mellett hétfőn megjelenik a novemberi beszerzésimenedzser-index. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) által mért mutató októberben 54,9 ponton állt, 2,2 pontos javulást mutatva szeptemberhez képest. Az index értéke már tizenöt hónapja 50 pont felett van, azaz bővülést jelez a feldolgozóiparban.

Szerdán teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a bruttó hazai termék (GDP) harmadik negyedévi részletes adatait. A november közepén megjelent előzetes adat a vártnál magasabb, 3,2 százalékos növekedést mutatott 2013 harmadik negyedévéhez képest. Elemzők szerint vélhetően a mezőgazdaság, illetve a szolgáltató szektor jobb teljesítménye húzódik meg a kedvező adat mögött.

Szintén szerdán jelenik meg a szeptemberi részletes külkereskedelmi statisztika, valamint a kiskereskedelmi forgalom októberi adata.

A külkereskedelmi forgalom a korábban közölt első becslés szerint élénkült szeptemberben az augusztusi megtorpanás után. Az export euróértéke 5,8, az importé 5,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a kiviteli többlet 99 millió euróval 953 millió euróra nőtt éves összevetésben. A rekordmértékűnek számító havi külkereskedelmi többlet az elemzők szerint valószínűleg egyszeri hatásoknak tudható be.

Az októberi kiskereskedelmi forgalomról első becslését közli a KSH. Szeptemberben gyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése, a bolti értékesítés volumene 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az augusztusi 2,5 százalékos emelkedés után. Szakérők szerint a bővülő lakossági fogyasztás mellett az üzemanyagárak csökkenése is megmutatkozik a kiskereskedelmi forgalom alakulásában.

Pénteken jelenik meg az ipari termelés októberi előzetes adata. Szeptemberben 7,6 százalékra gyorsult az ipari termelés növekedési üteme az előző havi 0,5 százalékról. A termelés fellendülését a járműgyártás és a hozzá kapcsolódó beszállítók teljesítményének növekedése mellett az élelmiszeripari termelés emelkedésével magyarázta a KSH.

Szintén pénteken hozza nyilvánosságra a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a jegybanki devizatartalékok novemberi alakulását. Október végén 34,218 milliárd euró volt a jegybanki devizatartalék összege, 1,466 milliárddal alacsonyabb, mint egy hónappal azelőtt.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com