Idén 36,3 milliárd forintból gazdálkodik Győr

Idén 36,3 milliárd forintból gazdálkodik Győr önkormányzata - jelentette be Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester a városvezetők keddi sajtótájékoztatóján.

Elmondta: ez az összeg 800 millió forinttal haladja meg a tavalyit. Az államilag finanszírozott multifunkcionális csarnok építését nem számítva nyolcmilliárd forintot költ fejlesztésekre a kisalföldi megyeszékhely, ezen belül 2,6 milliárd forintot fordít a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválhoz kapcsolódó infrastrukturális beruházásokra.
További 1,6 milliárdot a belvárosi Dunakapu tér idén befejeződő rendezvénytérré alakítására, 270 milliót útépítésre és -rekonstrukcióra, 390 milliót pedig - az infrastruktúra biztosítása mellett - sporttámogatásokra - sorolta.

penz_slideshow_uj_fekvo_lead_uj_fekvo_lead"Ez a költségvetés nincsen se alul-, se túltervezve" - mondta a polgármester, akinek közlése szerint 5,6 milliárdos állami és 3,4 milliárdos intézményi bevétel, valamint 3 milliárdos pénzmaradvány mellett 19 milliárd forintnyi adóbevétellel számolnak az idei esztendőre. Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) alpolgármester az MTI érdeklődésére elmondta: ebből 15,5 milliárd a tervezett iparűzési adó. Utalva arra, hogy január elsejével 2-ről 1,8 százalékra csökkentette ezt a közterhet a város közgyűlése, ismertette, hogy tavaly 15,3 milliárdos iparűzésiadó-bevétellel számoltak, de több nagy cég korábbi túlfizetése miatt végül csak 14,4 milliárd forint érkezett be a város kasszájába ebből a forrásból.
forrás:MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com