ITM: közvetlen uniós források támogatják a vállalkozások digitalizációs fejlesztéseit

A magyar vállalkozások, közigazgatási szervezetek előtt is megnyíltak a Digitális Európa Programhoz kapcsolódó újabb közvetlen uniós pályázatok.  A kiírások a gazdasági és társadalmi szempontokból is kiemelkedően fontos digitális kapacitások megerősítését célozzák, többek között a nagy teljesítményű számítástechnika és a mesterséges intelligencia területén - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.A program hazai koordinátora, az ITM tanácsadással, tájékoztatással segíti a hazai cégek sikeres szereplését a felhívásokon - tették hozzá a közleményben. Az Európai Bizottság megnyitotta a Digitális Európa Programhoz (DEP) kapcsolódó második körös pályázati felhívásokat, amelyek mások mellett az uniós tagállamok vállalkozásai, szervezetei, közigazgatási szervei számára állnak rendelkezésre.


Az Európai Beruházási Bank (EIB) legutóbbi vállalati digitalizációs felmérése az emeltebb szintű megoldások használatát értékelte. A kutatás szerint Magyarország digitális gazdasága a vizsgált országok első, jobban teljesítő felében található. Az adatok alapján mások mellett a kiemelkedő gazdasági fejlettségű Dániát vagy Franciaországot is megelőztük e téren - ismertették.
    

"Az új pályázatok nagyszerű lehetőséget teremtenek ahhoz, hogy a gazdasági növekedés fenntartásában kiemelten fontos területeken további fejlesztésekkel gyorsítsuk fel a digitalizációt. Az összesen mintegy 300 millió euró értékű forrásból egyebek mellett az emberek kényelmét szolgáló digitális kormányzati szolgáltatások bevezetéséhez nyerhető el támogatás.


A kiírások például kísérleti projektek megvalósítását is elősegíthetik a mesterséges intelligencia (MI) bűnüldözésben való használata terén, vagy hozzájárulhatnak az egészségügyi ágazat kiberbiztonságának növeléséhez" - mondta el Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára a közlemény szerint.
    

A magyar pályázók támogatási lehetőségekkel kapcsolatos kérdéseit a kapcsolat_dhat@itm.gov.hu e-mail címre várja a tárca. A pályázatok beadására 2022. május 17-ig van lehetőség, a következő kiírások legkorábban idén nyáron jelenhetnek meg.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com