ITM: március végéig lehet benyújtani a bértámogatási kérelmeket a márciusi bérekre

Már a koronavírus miatt márciusban zárásra kényszerült vállalkozások is elérhetik az ágazati bértámogatás iránti kérelmet a Foglalkoztatási Portálon, a bértámogatást március 31-ig igényelhetik a főként kiskereskedelemben és egyéb szolgáltatások szektorban működő cégek dolgozóik munkahelyeinek megvédése érdekében - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az MTI-vel hétfőn.Hozzátette: az ágazati bértámogatás a járványhelyzetben működésüket erőteljesen visszafogni, szüneteltetni kényszerülő szektorok vállalkozásainak talpon maradását szolgálja. A program indulása óta a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős szolgáltatásokban tevékenykedők helyzetét javította munkavállalóik megtartása érdekében. A kormány a március 8-tól bezárásra kényszerülő szektorokra is kiterjeszti a támogatást, ezzel további mintegy 100 ezer ember munkahelyének megvédését segítve - közölte.

     
A program keretében a támogatás mértéke a bruttó bér 50 százaléka, de legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér 150 százaléka, azaz havi bruttó 251 100 forint. A munkaadó vállalja, hogy a munkavállaló részére munkabért fizet, és a munkaviszonyt április 30-ig felmondással vagy közös megegyezéssel nem szünteti meg.
     

Bodó Sándor emlékeztetett arra, hogy a vállalkozásoknak a támogatás időtartama alatt járulékot sem kell fizetniük, így a bérköltségek mintegy kétharmadát az állam biztosítja. A kifizetések folyamatosak, a bértámogatást a kormányhivatalok előleg formájában utalják. A vállalkozásoknak eddig mintegy 45 milliárd forintot fizettek ki, a program közel 115 ezer munkahely megtartását teheti lehetővé.
    

A munkaadók a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályaihoz nyújthatják be az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelmeiket, amelyekhez a dolgozók munkaszerződését kell csatolni. A részletes pályázati kiírás a munka.hu oldalon található - közölte az ITM államtitkára.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com