ITM: minden eddiginél többen dolgoznak Magyarországon

Rekordmagasságba emelkedett, megközelítette a 4,7 milliót a foglalkoztatottak száma - közölte Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai közleményében a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár elmondta, még a járvány előtt, 2019-ben sem dolgoztak annyian, mint idén júniusban.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatközlése szerint az előző hónaphoz képest 85 ezerrel, a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 98 ezerrel nőtt a foglalkoztatás. Az egy évvel korábbi szinthez mérve 2021 második negyedévében a hazai elsődleges munkaerőpiacon 76 ezerrel bővült, 4 millió 450 ezer fölé emelkedett a létszám. A rendszerváltoztatás óta nem dolgoztak még ilyen sokan Magyarországon.
    

A magyar munkaerőpiac megerősödve került ki a koronavírus-járvány hullámaiból. Az ágazatok közötti jelentős munkaerő-áramlás nyertesei az infokommunikáció, a tudományos tevékenység, az építőipar és a pénzügyi ágazat. A járvány kedvezőtlen hatásait eredményesen és jól célzottan mérsékelték a kormány intézkedései, többek között a bértámogatási és munkahely-teremtési programok, az adókedvezmények vagy a hitelmoratórium.
    

Bodó Sándor kifejtette: "ígéretünkhöz híven nemcsak pótolni tudtuk a vírusválságban megszűnt munkahelyeket, hanem minden korábbinál magasabb szintre növeltük a foglalkoztatást. A magyar emberekkel összefogva 2010 óta rendkívüli eredményeket értünk el a munkaalapú társadalom és gazdaság kiépítésében. A közösen kivívott sikerek a vírusválságban is fenntarthatónak bizonyultak, Magyarország európai összevetésben kimagasló foglalkoztatási adatokat produkál 2021-ben. A járványhelyzet a bérek emelkedésében nem okozott érdemi megtorpanást, a hazai reálkeresetek 100 hónapja megszakítás nélkül növekednek" - idézte az államtitkár szavait az ITM közleménye.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com