Kamatdöntés - Az MNB döntése megfelelt az elemzők várakozásainak

A várakozásoknak megfelelően, 2,10 százalékon tartotta az irányadó rátát a magyar jegybank, miután júliusban befejeződött a kamatcsökkentési ciklus - mondták az MTI által megkérdezett elemzők.

Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfoliómenedzsere kiemelte: az MNB döntése megfelelt a piaci várakozásoknak, az elmúlt hónap során nem kaptak a döntéshozók olyan újabb információt, amely a jegybankot a júliusi kamatvágási ciklus végéről szóló kommunikációjának újragondolására késztette volna. Az infláció a várakozásoknak megfelelően emelkedni kezdett augusztusban, de a jelenlegi folyamatok nem utalnak arra, hogy belátható időn belül veszélybe kerülne a jegybanki inflációs cél.

MNB_logo_emblema_arany_hunA globális szintéren az elmúlt hónapokban ismét az infláció lassulása tapasztalható, jelentősen csökkennek a nyersanyagárak, a dezinflációs hatás a régióban az eurózónás folyamatok miatt különösen jelentős - tette hozzá.
Kifejtette: az infláció lassulása mellett a növekedésben is látni megtorpanásra utaló jeleket, az Egyesült Államokon kívül az összes jelentősebb gazdasági régió esetében inkább romlást lehet tapasztalni. A környező országok jegybankjai hosszabb kivárás után újabb enyhítési hullámba kezdtek.

A feltörekvő piaci hangulat szeptemberben romlásnak indult, erősödtek az amerikai kamatemelési várakozások és Kínából is gyengébb adatok érkeztek, azonban Magyarországon és a régióban inkább az Európai Központi Bank enyhítő intézkedéseivel kapcsolatos várakozások dominálnak. A devizahitelek átváltásával kapcsolatos félelmek is oldódtak a piacon, hiszen úgy tűnik, az MNB, a devizatartalékok terhére, rendelkezésre áll majd a konverziónál - elemezte.
Bebesy Dániel rámutatott: jó esély van arra, hogy a jelenlegi helyzet tartósan fennmarad, s az is elképzelhető, hogy a gyengébb globális növekedési adatok és a dollár hirtelen erősödése miatt az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed-del kapcsolatos kamatemelési várakozások mérséklődnek majd, ami újabb érv lehet az alapkamat tartósan alacsony szinten való tartása mellett.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint a várakozásoknak megfelelően, tartotta az irányadó rátát a magyar jegybank, s az MNB előrejelzése szerint tartósan laza vagy alacsony kamatkondíciókkal is elérhető az inflációs cél az előrejelzési horizont második felében. Megjegyezte: az MNB a legutóbbi, júniusi előrejelzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy az import révén Magyarországon is ható infláció - szaknyelven az importált infláció - a vártnál alacsonyabb volt, a kockázati mutatók javultak, az árfolyam erősödött. A reálgazdaságban a vártnál gyorsabb növekedést, élénkülő beruházást és fogyasztást láttak, kiugró foglalkoztatási létszámbővüléssel.
Az MNB júniusi prognózisa szerint 2016-ra teljesül a 3 százalékos inflációs cél. Nyáron 2014-re 2,9 százalékos, 2015-re 2,5 százalékos GDP növekedést valószínűsített az MNB, 0 százalékos inflációval számolva idén és 2,5 százalékkal a jövő évre.

Kiss Mónika arra számít, hogy a szeptemberi jelentés a korábbiakhoz hasonlóan kiemeli majd a külső alacsony inflációs környezetet és a kedvező munkaerő-piaci kondíciókat. Minden bizonnyal a 2014-es GDP növekedési előrejelzést is emeli majd az MNB. Ugyanakkor marginális emelés a 2014-es és 2015-ös inflációs számban is elképzelhető a lassan, de növekedésnek induló belső fogyasztás és reálbér-emelkedés következményeképpen - mondta.
forrás:MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com