Két és félmilliárdos idegenforgalmi fejlesztés Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn

Két és félmilliárd forintot költhet Sóstógyógyfürdő idegenforgalmi fejlesztésére a nyíregyházi önkormányzat az idén - közölte a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármestere évnyitó, csütörtöki sajtórendezvényén az MTI-vel.

_464_20110523194144_771Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a helyhatóság több, mint 2,1 milliárd forint pályázati támogatást nyert az üdülőhely komplex turisztikai szolgáltatásfejlesztésére és funkcióbővítésére.

A projekt részeként a Nyíregyházi Állatparkban újabb látványosság, a dél-amerikai földrész Amazonas környékének állatvilágát bemutató Viktória-ház épül, amelynek 650 millió forintos költségeihez az intézmény 125, míg az önkormányzat 265 millió forint saját forrással járul hozzá.

A turisztikai attrakciónak számító állatkerti beruházás decemberben már megkezdődött, és nyárra, az idegenforgalmi főszezonra be is fejeződik.

A Viktória-házban számos különleges állat lesz majd látható, így például kajmánok, lajhárok, illetve ritkaságnak számító madárfajok és halfajták. Él majd ott inka és molukken kakadu is, amelyekből a természetben már csak alig néhány példány található az Amazonas-folyó völgyében.

Podlovics Roland, az önkormányzati tulajdonban lévő nyíregyházi Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy a nyírségi üdülőközpont turisztikai szolgáltatásfejlesztése és funkcióbővítése a tervek szerint január második felében indul.

A 2,1 milliárd forintot meghaladó pályázati támogatásból a turisztikai elemeket kapcsolják össze és még vonzóbbá kívánják tenni Sóstógyógyfürdőt az oda látogató vendégek számára - emelte ki a cégvezető.

A projekt tervei alapján az üdülőhely központi részét a kettős tó irányába kiterjesztik, az ottani élményelemeket sétányok kialakításával kapcsolják be a szolgáltatásokba.

Sport- és kulturális rendezvényhelyszínt is kialakítanak, valamint Pálinka-ház épül, ahol a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében főzött, eredetvédett gyümölcspárlatokat kóstolhatják meg a turisták.

Javítják a Sóstói Múzeumfalu közlekedési elérhetőségét, illetve gyógykezelési központot is létesítenek, ahol reumatológiai, bőr- és nőgyógyászati gyógyvizes terápián vehetnek majd részt a rászorulók.

Továbbá parkosítási munkálatokat végeznek és a turisztikai szolgáltatások infrastrukturális körülményeit is javítják.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com