Kimenekítsük-e a pénzünket?

Napról napra nő a szorongás a lakosságban a kormány intézkedései miatt. Nagyon sokan félnek attól, hogy kormány egyszer csak ráteszi a kezét az évek során nehezen megtakarított banki betétekre egy  sebtében hozott intézkedéssel. Jogossá vált a kérdés: mit kellene tenni?

A lakosság nem csak a kormány eddigi intézkedései alapján fél a jövőtől, hanem mert egyre többször hangzik el az "államcsőd" szó a "Magyarország" szóval egy mondatban. A szakértők szerint ha sikerül az IMF-fel megállapodni, akkor nem lesz nagyobb baj, viszont a megállapodás hiányában fél éven belül borulhat minden. Márpedig úgy tűnik, hogy a tárgyalások a kormány konoksága miatt nem vezetnek sehova.

Mi a logikus lépés?

Lehetőség: a megtakarításokat mielőbb külföldi bankszámlára tenni, amivel persze sem az állam, sem a hazai bankok nem járnak jól. Ez persze az átlagmagyart nem érdekli. Hogy ez jogos-e, most hagyjuk...

Időről-időre hallunk rémhíreket az esetleges betétbefagyasztásokat illetően, aminek sok értelme nem lenne, hiszen devizabetétből arányában kevés van itthon, és államcsőd esetén a forint maximum  gyújtósnak, vagy cigarettapapírnak lehet jó.

Akik a "cséndzsmani"-ban reménykednek és pénzüket euróra, dollárra váltják át, szintén nagyot bukhatnak ha mégis létrejön az IMF-fel való megállapodás, amitől a forint megerősödhet. Az árfolyamveszteségen kívül még a tranzakciós költségekkel is számolni kell.

A Hungária Értékpapír Zrt. stratégiai igazgatója, Sarkadi Szabó Kornél szerint egyelőre nincs ok az aggodalomra, mert a magyar állam fizetőképes. Az igazgató azonban hozzáteszi: a jelenlegi állapotban már nem csak az elemzők megnyugtató szavaira van szükség, hanem a kormányéra is az IMF tárgyalásokat illetően. A kijelentés érdekessége, hogy elemzőktől megnyugtató szavakat mostanában nem hallani... Mivel a pánik egy öngerjesztő folyamat, így a kormánynak gyors, megelőző, pozitív lépéseket kellene tennie.

Állítólag a forintmegtakarításainkon az utóbbi időben jelentős hozamot lehet elkönyvelni, míg az euróról ez nem mondható el, legalábbis az Fn24.hu szerint. Mások szerint ez csak "parasztvakítás".

Vannak bizonyos morális szempontok is azt illetően, hogy kivigyük-e pénzünket máshova: mégpedig az, hogy minden egyes kivitt forinttal gyengül az ország gazdasága. Ha ezt tömeges méretekben teszik meg a polgárok, akkor a negatív hatást mindenképpen érezni lehet majd.

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com