Konszernbe szervezik Mészáros Lőrinc agrárcégeit

Közös szakmai vezetés alá vonják a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó mezőgazdasági cégeket, a Talentis Agro Holding az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari konszernje lesz - írja a hétfői Világgazdaság.A lapnak Csák Gyula, a vállalatcsoportot irányító Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója elmondta: terveik szerint ötéves távlatban négy-öt üzletágban is jelentős feldolgozókapacitással és növekvő piaci részesedéssel fognak rendelkezni.

    
A holdingba klasszikus agrártermelő cégek kerültek, a szántóföldi növénytermesztés mellett kiemelkedő a szarvasmarha- és
a sertéságazat, valamint az árutojás-termelés. Ezek mellett jelentősek a borászati és az agrárturizmushoz szorosan kapcsolódó vadgazdálkodási és vadászati turizmussal foglalkozó társaságok, továbbá a malomipar.
    

A tervek szerint a folyamat végén - az integrálásra váró Mezort csoporttal együtt - valamivel több, mint 36 ezer hektár mezőgazdasági területet művelnek majd, amelynek a túlnyomó része szántóföld. A vállalatcsoport méretének jellemzésére Csák Gyula elmondta, hogy a Mezorttal együtt számított árbevételünk tavaly megközelítette volna a 22 milliárd forintot, a foglalkoztatotti létszám pedig az idénymunkásokkal együtt meghaladta a 2200 főt.
    

Tájékoztatása szerint a jelentős alapanyag-termelő volumenre a későbbiekben feldolgozókapacitások épülnek, ennek kialakítása középtávú stratégiai cél. A későbbiekben a belföldi mellett külpiacokon is megjelennek félkész és késztermékekkel.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com