Kovács Árpád: a gazdaság kulcskérdése a növekedés beindulása

A magyar gazdaság kulcskérdése az idén a növekedés beindulása - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.


Úgy vélte, a magyar gazdaságban benne van a pozitív fordulat, a növekedés beindulásának lehetősége. A KT elnöke szerint kedvező körülmények esetén akár 2 százalékig terjedő GDP-bővülésre is meg lehetnek a feltételek a magyar gazdaságban, ha például  a mezőgazdaság jobban teljesít a tavalyinál, illetve beindul a vállalkozások hitelezése.

Kovács ÁrpádKovács Árpád kiemelte: meg kell teremteni a harmóniát a stabilitás, a makrogazdasági egyensúly és a növekedés beindulása között.

Egy kérdés kapcsán elmondta, hogy továbbra is vannak kockázatok az idei költségvetésben, elsősorban a bevételi oldalon, ugyanakkor hangsúlyozta: Magyarország teljesíteni tudja a GDP-hez mérten 3 százalék alatti államháztartási hiányt.
A KT elnöke beszámolt arról, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége és a KT csütörtökön találkozott, a megbeszélésen azonban nem volt szó a kormány és az IMF által kötendő, esetleges újabb hitel kérdéséről. Megjegyezte: a kamatkülönbözetek és egyéb feltételek határozzák meg, érdemes-e megkötni egy ilyen szerződést, de ez a tárgyaláson nem került szóba.
A találkozón áttekintették a gazdasági fejlődés kérdéseit, valamint a KT feladatkörével, elemzőképességével, függetlenségével kapcsolatos kérdésköröket, illetve azokat a változásokat, amelyek 2012 nyara, vagyis az IMF szakértőinek utolsó itteni látogatása óta történtek.
Kovács Árpád elmondta: a KT bemutatta a 2012 januári állapotot és a 2013 januári helyzetet, azt, mi változott a szabályozásban, működési feltételekben, a KT tevékenységét érintő kérdésekben.

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com