Közgazdász-vándorgyűlés - Varga: az ország csillapítani tudta a válság hatásait

Az elmúlt három évben a magyar gazdaság a pénzügyi válság következményeit jelentősen tudta csillapítani és meg tudta változtatni - mondta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Békéscsabán, az 51. Közgazdász-vándorgyűlésen.

varga_mihaly_kormanyA mintegy 400 résztvevővel megnyílt háromnapos vándorgyűlésen Varga Mihály óriási eredménynek nevezte, hogy a devizakötvények visszafizetése is sikeresen megtörtént.

A miniszter felidézte: 2013 első negyedévében volt egy kiemelkedően magas visszafizetési kötelezettség, amit az ország újabb IMF-hitel nélkül tudott finanszírozni. "Másfél év után mentünk vissza a piacokra, és egy rendkívül kedvező kamatszinten tudtuk a forrásbevonást végrehajtani" - tette hozzá.

Kitért arra is: a nemzetközi elemzők jóslataival összhangban 3,0 százalék körülire süllyedhet a jegybanki alapkamat szintje, jelentősen segítve a költségvetés finanszírozási pozícióit is. Az inflációban ez az év a kormány számára is meglepetést hozott, a jelentős javulás eredményeként jövőre 2,4 százalékkal terveznek - közölte a miniszter.

2004 óta a magyar államháztartás hiánya nem tudott 3 százalék alá kerülni, de 2011-ben és 2012-ben jelentősen csökkent a deficit, 2013-ban pedig elérték, hogy kikerült az ország a túlzottdeficit-eljárás hatálya alól. Így már nem esik el az ország uniós forrásoktól, ami a beruházások ösztönzéséhez szükséges - magyarázta a folyamatokat Varga Mihály. A politikus szólt az ország adósságrátájának csökkenéséről is.

Megállt egy olyan növekedés, mely 2005-2010 között "félelmetes mértékű" volt, és ez is benne van abban, hogy a piaci bizalom lépésről lépésre vissza tud térni - mondta a nemzetgazdasági miniszter. A kormány 2010-es fő céljai közt az államadósság csökkentése mellett a foglalkoztatás növelése is jelen volt. Akkor 3,8 millió ember dolgozott, idén már csaknem 4 millió, az elmozdulás tehát megtörtént - mondta Varga Mihály.

Hangsúlyozta: fontos szerepe van a külföldön munkát vállalóknak is, akik 1,7 milliárdnyi eurót utaltak haza, ami szintén segítette az ország konszolidációját.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com