KSH: 14 százalékkal több beruházás tavaly

Tavaly összesen 5216 milliárd forintot költöttek beruházásra Magyarországon, összehasonlító áron 14 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a nemzetgazdasági ágak többségében nőttek a beruházások - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

kshÉves szinten a legnagyobb, 28,2 százalékos növekedés a szállítás, raktározás területén volt, de az építőiparban is 26,7 százalékkal, az egészségügyben pedig 27 százalékkal nőttek a beruházások.

A tavalyi utolsó negyedévben a nemzetgazdasági beruházások 1,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A beruházások teljesítményértéke folyó áron 1787 milliárd forintot tett ki. 2014 utolsó három hónapjában a gép- és berendezés-beruházások 6,9 százalékkal bővültek, míg az építési beruházások 1,6 százalékkal csökkentek.

Az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint 2014 utolsó negyedévében a beruházások 0,2 százalékkal nőttek.

2014 negyedik negyedévében a beruházási teljesítményérték növekedéséhez elsősorban a nagy súlyú szállítás, raktározás ág beruházásainak 19 százalékos volumenbővülése járult hozzá. Az ágazaton belül főként a vasút-, közút- és autópálya-építések, a nagyvárosi közlekedési hálózatok fejlesztése, valamint a járműparkok korszerűsítése jelentős.

A kisebb súlyt képviselő nemzetgazdasági ágak közül a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység beruházási teljesítménye emelkedett a legnagyobb mértékben (33 százalék), ami egyedi nagyberuházásnak köszönhető. A kórházak bővítése, felújítása következtében jelentősen bővültek a beruházások a humán-egészségügy, szociális ellátás nemzetgazdasági ágban (17,1 százalékkal).

A Regionális Operatív Program keretén belül megvalósuló fejlesztések eredményeként nőtt a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (15,7 százalék) beruházási teljesítménye. Emelkedett még a beruházások volumene a kereskedelem (13,9 százalék), az energiaipar (11,6 százalék) és a mezőgazdaság (10,5 százalék) nemzetgazdaság ágakban.

A beruházások közel egyharmadát adó feldolgozóiparban mért 4,1 százalékos csökkenés elsősorban a - járműgyártás, valamint a gumi, műanyag termék gyártás miatti - bázishatás következménye. Az alágak közül számottevő a beruházás volumenbővülése az élelmiszeripar, gyógyszeripar, a vegyi anyag, termék, valamint a számítógép, elektronikai optikai termékek gyártás területén. Szintén a magas bázis eredménye a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás 30,6 százalékos visszaesése.

Ezen kívül csökkentek még a beruházások a pénzügyi, biztosítási tevékenység (21,5 százalék), az oktatás (15,7 százalék), valamint az egyéb szolgáltatás (9,2 százalék) területén.

2014 egészében a 19 nemzetgazdasági ág közül 17-ben bővült a beruházások volumene. A gép- és berendezés beruházások 23,9, az építési beruházások 8,6 százalékkal emelkedtek.

A legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar beruházásai 12,7 százalékkal bővültek, ami elsősorban a járműgyártáshoz kapcsolódó beszállító ágazatok beruházásaiban tapasztalt bővülésnek tudható be. A kisebb súlyt képviselő nemzetgazdasági ágak közül jelentősen nőttek még a beruházások a művészet, szórakoztatás, szabadidő (24,4 százalék) és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység (22,1 százalék) ágakban. Az egész évre jellemző csökkenés a pénzügyi, biztosítási tevékenység (9,9 százalék) és az oktatás (7,4 százalék) nemzetgazdasági ágakban volt.

2013-ban a nemzetgazdasági beruházások értéke folyó áron mintegy 4522 milliárd forintot tett ki, ami 7,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com