KSH: 18,3 százalékkal nőttek a beruházások a harmadik negyedévben (2.rész)

A növekedés a vállalkozások kapacitásbővítő fejlesztéseinek, a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus forrásaiból finanszírozott projektekkel összefüggő munkálatoknak, valamint a lakás- és egyéb ingatlanberuházások élénkülésének volt köszönhető - tette hozzá a hivatal.

Az előző negyedévihez mérve 3,5 százalékkal volt nagyobb a beruházások szezonálisan kiigazított volumene. A gép- és berendezésberuházások 20,2, az építési beruházások 17,4 százalékkal haladták meg a tavalyi harmadik negyedévit, amikor 2,1 százalékos növekedést, illetve 13,8 százalékos visszaesését mért a KSH. A beruházási teljesítmény közel hattizedét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 18,3, a több mint egytizedet realizáló költségvetési szerveknél 64,6 százalékos volt a növekedés mértéke, elsősorban az uniós forrásból történő fejlesztések következtében. A nemzetgazdasági beruházásokból 30 százalékkal részesedő feldolgozóiparban a második negyedévi 9,2 százalék után.



A növekedéshez a legnagyobb mértékben a feldolgozóipari beruházások háromtizedét realizáló járműgyártás invesztíciói járultak hozzá. Jelentős bővülés következett be a villamos berendezések gyártásában és az elektronikai iparban is. Az építőiparban az előző negyedévi 19,9 százalék után éves összehasonlításban 50,2 százalékkal nőttek a beruházások a harmadik negyedévben. Ezzel párhuzamosan a második legnagyobb beruházónak számító ingatlanügyletek területén 19,4 százalékosra gyorsult a beruházások növekedése a második negyedévi 10,2 százalékról, amihez a lakásépítések és -felújítások mellett az üzleti célú ingatlanfejlesztések is hozzájárultak. A szállítás, raktározás beruházásainak volumene 11,2 százalékkal nőtt.

Az uniós forrásból finanszírozott autópálya-, autóút- és vasútépítések mellett a fuvarozással foglalkozó vállalkozások is növelték fejlesztéseiket - közölte a KSH. A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás beruházási volumene 21,6 százalékos emelkedéséhez továbbra is a - kereskedelmi szálláshelyek forgalomnövekedésével párhuzamosan zajló - szállodaépítések és -felújítások járultak a leginkább hozzá. A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területén megvalósult 50,8 százalékos növekedésben a középületek és közterületek felújításával, valamint a rend- és katasztrófavédelemmel kapcsolatos kiadások is szerepet játszottak. Az oktatásban 85,8, a humán-egészségügyi, szociális ellátásban 94,8 százalékkal haladta meg a beruházások volumene az egy évvel korábbi, alacsony bázist az idei harmadik negyedévben.

Az első háromnegyed évben 22,6 százalékos volt a beruházási volumen növekedése a tavalyi év azonos időszakához mérve, amikor 12,2 százalékos volt az éves összevetésű visszaesés. Az építési beruházások 24,3, a gépvásárlások 21,1 százalékkal nőttek változatlan áron számolva. A feldolgozóiparban 15,8, az építőiparban 30,6 százalékos volt az emelkedés.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com