KSH: 8,0 százalékra csökkent a munkanélküliség március-májusban

Idén március-májusban 104 ezerrel kevesebb volt a munkanélküliek száma, mint egy évvel korábban és ezzel 2,5 százalékponttal, 8,0 százalékosra csökkent a munkanélküliségi ráta. A 15-74 éves korosztályban 357 ezren voltak a munkanélküliek - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

nemzeti munkaügyi hivatalAz úgynevezett legjobb munkavállalási korú 25-54 éves népesség körében 7,3 százalékos volt a munkanélküliség, 257 ezren voltak állás nélkül, 76 ezerrel kevesebben, mint egy évvel korábban.

A 15-64 éves korosztályban is 8,0 százalékos volt a munkanélküliségi ráta - derül ki a KSH adataiból. Ebben a korcsoportban 190 ezer férfi keresett állást, 60 ezerrel kevesebb, mint tavaly március-májusban, és ezzel 2,8 százalékponttal alacsonyabb 7,9 százalékos volt a munkanélküliség körükben. A nők között 44 ezerrel kevesebben, 167 ezren kerestek állást, ami 8,2 százalékos munkanélküliségnek felel meg.

A munkanélküliek 17,2 százaléka a munkaerőpiacon csak kis számban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 19,4 százalékos munkanélküliségi rátája 7,6 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
A munkanélküliek 52,5 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 19,6 hónap volt.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal adminisztratív adatai szerint 2014 május végén 514 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma, ez lényegében megegyezett a 2013. májusival.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com