KSH: a munkanaphatás nagyította fel az ipari termelés csökkenését februárban

A munkanaphatás nagyította fel az ipari termelés csökkenését februárban - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott részletes jelentéséből.


A vártnál nagyobb februári szökő- és munkanaphatás következtében a várakozásoknál jobban, 5,4 százalékkal csökkent az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest. A munkanaphatástól megtisztított index viszont jóval mérsékeltebb, 1,1 százalékos csökkenést mutatott, kisebbet az előző havi 1,4 százalékosnál - áll a jelentésben.
Az előző hónaphoz, januárhoz viszonyítva az ipari kibocsátás 0,3 százalékos növekedést mutatott az előző havi 2,9 százalék után.
A szökőnaphatáson kívül elsősorban a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek iránti kereslet visszaesésével és a tavalyinál jóval enyhébb február miatti kisebb fűtési igénnyel magyarázta az adatot a KSH.
A feldolgozóipari kibocsátás 4,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, míg a villamosenergia, gáz- és gőzellátás teljesítménye 18,5 százalékkal volt kisebb.
Az ipari termékek összes értékesítése a termelésnél nagyobb mértékben, 7,0 százalékkal csökkent, a belföldi eladások 12,6, az export volumene 2,1 százalékkal esett vissza.
Az év első két hónapjában az ipari termelés 3,4, százalékkal, az összes értékesítés 2,8 százalékkal esett vissza a belföldi eladások 6,4 százalékos hanyatlása miatt, miközben az export még 0,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
A feldolgozóipar exportértékesítésének mintegy felét adó két alágból a majdnem egyharmad súlyú járműgyártás kivitele februárban 6,2 százalékkal nőtt, a januári 18,5 százalék után. A másik meghatározó alág, a feldolgozóipari exportban közel egyötöd súlyt képviselő számítógép, elektronikai, optikai termékek exportvolumene jelentősen, 19,4 százalékkal esett vissza csaknem két éve tartó folyamatot folytatva. A élelmiszer kivitel 4,8, a vegyi termékeké 24,1 százalékkal nőtt az előző havi 14,1 százalék után.
A KSH adatai szerint a beruházási javak belföldi értékesítse 9,8 százalékkal maradt el a tavaly februáritól. A számítógép, elektronikai és optikai termékek belföldi értékesítése 23,9 százalékra mérséklődött a januári 32,7 százalékról. A januári jelentős növekedés után a villamosberendezések belföldi eladása 4,2, a járműgyártóké 3,1 százalékkal csökkent. Az élelmiszeripar belföldi értékesítése 10,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a januári 4,7 százalékos csökkenés után.
A megfigyelt kiemelt ágazatok új rendelésállománya 9,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest a januári 3,2 százalék után. Az új exportrendelések harmadik hónapja csökkentek februárban 1,4 százalékkal, míg az új belföldi rendelések drámai, 43,5 százalékos csökkenést jeleztek az egy évvel korábbi csaknem 60 százalékos növekedést jelző magas bázis miatt.
Az összes rendelésállomány még egy nagy novemberi exportmegrendelés jóvoltából 30,3 százalékkal felülmúlja az egy évvel korábbit, de a belföldi rendelésállomány csak az egy évvel korábbi kétharmadán áll, míg az export rendelések állománya 37,8 százalékkal nagyobb a tavaly februárinál.

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com