KSH: júniusban 0,6 százalékkal csökkent az ipari termelés

Júniusban 0,6 százalékkal csökkent az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, az előző havinál viszont 1,2 százalékkal nagyobb volt a kibocsátás volumene - közölte előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

ksh


A munkanaphatástól megtisztított index 1,7 százalékos növekedést jelez tavaly júniushoz képest.

Az első félévben 1,6 százalékkal alacsonyabb volt a termelés, mint az előző év azonos időszakában.

Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatokról elmondta: a belföldi értékesítés továbbra is csökken és minden nagyobb ágazatban visszaesés figyelhető meg, amit a járműgyártás exportja csak valamelyest kompenzál.

Hozzátette, hogy az elmúlt félévben az ipar ledolgozta azt a visszaesést, amit a múlt év utolsó negyedévében elszenvedett. A termelés jelenleg a 2012. negyedik negyedév előtti szinten van.

Az előző hónapban, májusban 2,1 százalékkal csökkent az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 1,2 százalékkal mérséklődött a szezonálisan és munkanap tényezővel kiigazított adatok szerint. Májusban a munkanaphatástól megtisztított éves index megegyezett a kiigazítatlan adattal.

Ezt megelőzően, áprilisban hét hónap csökkenés után először nőtt az ipar kibocsátása: 4,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, munkanaphatással kiigazítva pedig a növekedés 2,6 százalékos volt. Az előző hónaphoz képest áprilisban 1,3 százalékkal nőtt a termelés.

A KSH augusztus 14-én közli a júniusi ipari termelés részletes adatait.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com