KSH: Közép-Magyarországon jelentősen meghaladta az országos átlagot a lakásépítés növekedése

A közép-magyarországi régióban 2014 első három hónapjában megállt a lakásépítések számának visszaesése: a térségben – a tavalyi év azonos időszakának alacsony bázisához viszonyítva – 89,4 százalékkal több lakás kapott használatbavételi engedélyt, míg országosan a lakásépítések száma ennél kisebb mértékben, 50,7 százalékkal nőtt - derül ki Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közzétett tájékoztatóból.

kshIdén január-márciusban a kiadott új építési engedélyek száma is emelkedett, 36,8 százalékkal; ez is jelentősen meghaladja az országos, 19,6 százalékos bővülést.

Budapesten 2014 első negyedévében 529 új lakás épült, ami több mint kétszerese az egy évvel korábbinak. Az építtetői körön belül a vállalkozások térnyerése jelentős volt, míg a tavalyi első negyedévben az új lakások 34,6 százalékát, az év első három hónapjában 82,6 százalékát a megbízásukból építették.

Ezzel párhuzamosan a természetes személyek szerepvállalása lényegesen, 65-ről 15,5 százalékra esett vissza. Ezek a változások az építési célokban is nyomon követhetőek, mivel jóval több lakást szántak értékesítésre, hányaduk a tavalyi első negyedévi 37,9 százalékról 2014. első negyedévében 85,6 százalékra emelkedett.

Az átadott lakások építési forma szerinti összetételében többszintes többlakásos épületekben voltak a meghatározóak, arányuk a tavalyi első negyedévi 52,5 százalékról 84,7 százalékra nőtt, míg a családi házasoké 44,1-ről 13,8 százalékra csökkent.

A KSH adatai szerint az idei év első három hónapjában az új lakások átlagosan 59 négyzetméter alapterülettel épültek. Az építésügyi szakhatóságok 2014 első negyedévében 239 lakás építését engedélyezték, 8,1 százalékkal többét, mint tavaly ilyenkor.

Pest megyében az idei év első három hónapjában 350 új lakás kapott használatbavételi engedélyt, 56,3 százalékkal több, mint egy éve ilyenkor. Az építtetők többsége 71,7 százaléka természetes személy, 28 százaléka vállalkozás volt, előbbiek aránya 4,7 százalékponttal emelkedett, utóbbiaké pedig hasonló mértékben mérséklődött.
Az építési célok közel azonos mértékű változást mutatnak: a saját használatra készült lakások hányada kismértékben 68,3 százalékra bővült, ugyanakkor az értékesítés céljából épülteké 31,1 százalékra mérséklődött.

Az átadott lakások szobaszám szerinti összetétele kissé módosult, így tavalyi első negyedévihez képest a 2 szobával épültek aránya emelkedett, a három szobásoké pedig némileg csökkent. Az új lakások átlagosan 118 négyzetméterrel épültek, ami 5 négyzetméterrel maradt el az előző évitől.

A megyei építésügyi szakhatóságok az év első három hónapjában 374 lakás építését engedélyezték, 64,8 százalékkal többét, mint egy éve ilyenkor - írja a KSH.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com