KSH: nőtt a születések és a halálozások száma is

Többen születtek és többen is haltak meg 2015 első négy hónapjában, mint egy éve ugyanebben az időszakban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.

kshA KSH jelentésének adatai szerint 2015 első négy hónapjában 29 184 gyermek született, 3 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A születések száma mind a négy hónapban több volt, mint 2014-ben. Különösen a januári emelkedés volt jelentős, amikor az egy évvel korábbihoz képest, 5,3 százalékkal növekedett az újszülöttek száma.

A halálozások száma 48 929 volt, ami nagymértékben, 12 százalékkal, számszerűen 5355-tel haladta meg a 2014. január-áprilisi értéket. A halálozások száma mind a négy hónapban magasabb volt az egy évvel korábbinál, a legnagyobb mértékű növekedés februárban történt, amikor 25 százalékkal többen haltak meg. A KSH jelezte: a halálozások számának növekedésében közrejátszhat a tetőző influenzajárvány és az előző évi alacsony érték.

A halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, így a természetes fogyás a 2014. január-áprilisi 15 227-tel szemben 2015 első négy hónapjában 19 745-re nőtt.

A KSH tájékoztatása szerint 2015. január-áprilisban az anyakönyvezett 7297 házasságkötés 6,9 százalékkal, számszerűen 468-cal haladta meg a 2014. január-áprilisi értéket. Mind a négy hónapban többen kötöttek házasságot, mint az előző év azonos időszakában. Különösen az esküvői szezonon kívül eső januárban regisztráltak jelentős emelkedést, amikor 13 százalékkal többen kötöttek házasságot, mint egy éve.

Közölték: ezer lakosra 9 élve születés és 15,1 halálozás jutott. Az előbbi 0,3, az utóbbi 1,7 ezrelékponttal magasabb a 2014. január-áprilisinál. A természetes fogyás mértéke (1,4 ezrelékponttal) 6,1 ezrelékre emelkedett. Az év első négy hónapjában ezer élve születésre 3,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,0 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző év január-áprilisihoz hasonlítva. A házasságkötési arányszám 2,3 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com