KSH: tovább csökkent a munkanélküliség

Tavaly szeptember-novemberben a munkanélküliek száma 411 ezer volt, 57 ezerrel kevesebb, mint 2012 azonos időszakában, a munkanélküliségi ráta 1,3 százalékponttal 9,3 százalékra mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

kshA KSH adataiból kitűnik, hogy a 2012. évi 10,9 százalékos munkanélküliség után tavaly az egész év során folyamatosan csökkent a ráta. 2013. január-márciusban 11,8 százalék volt, március-májusban 10,5, május-júliusban 10,1 százalék, majd június-augusztusban 10 százalék alá, 9,9 százalékra csökkent, ősszel pedig tovább mérséklődött. Július-szeptemberben és augusztus-októberben a mutató 9,8 százalék volt, szeptember-novemberre pedig 9,3 százalékra csökkent.

A 25-54 évesek, az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 1,3 százalékponttal 8,3 százalékra csökkent 2013 szeptember-novemberében 2012 azonos időszakához képest, miközben az 55-64 éveseké 0,3 százalékponttal 7,4 százalékra nőtt.

Tavaly szeptember-novemberben a 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 220 ezer volt, 34 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, munkanélküliségi rátájuk 1,5 százalékponttal, 9,2 százalékra csökkent. A nők között a munkanélküliek száma 190 ezer, a munkanélküliségi ráta 9,4 százalék volt, 1,1 százalékponttal alacsonyabb az előző év azonos időszakinál.

A munkanélküliek 19,0 százaléka a munkaerőpiacon csak kis számban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 24,7 százalékos munkanélküliségi rátája 4,3 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt.
A KSH jelentése szerint a munkanélküliek 55,1 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 19,4 hónap volt.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal adminisztratív adatai szerint (http://www.munka.hu/) 2013. november végén 446 ezer volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma, ez 16,7 százalékos mérséklődést jelent 2012 novemberéhez képest.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com