Magyarországon nyitja meg európai támogatóközpontját a kínai AsiaInfo

Kína piacvezető távközlési informatikai szoftverfejlesztője, az AsiaInfo Törökbálinton nyitja meg európai támogatóközpontját, a Telenor székházában - jelentették be a vállalatok vezetői hétfőn Törökbálinton, a központ ünnepélyes átadásán.

asA kínai vállalat kezdetben 180 magasan kvalifikált informatikai fejlesztőt és mérnököt foglalkoztat majd a Telenor Házban magyarországi projektjei és erősödő európai jelenléte támogatására. Az AsiaInfo törökbálinti központja 2016-ig akár nyolc európai távközlési projekthez nyújthat támogatást - hangzott el az átadón.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a központ ünnepélyes megnyitóján elmondta, hogy Magyarország számára alapvető versenyképességi kérdés az IT ágazat töretlen fejlődésének biztosítása. “A kormány ehhez kíván új lendületet adni a majd egy éve elfogadott Nemzeti Infokommunikációs Stratégiával és a tavalyi év végén elfogadott Zöld könyvvel, amely a stratégiában foglalt célkitűzések megvalósításához szükséges lépéseket részletezi” - fogalmazott.

A miniszter jelezte, hogy a Zöld könyv elfogadásával az Operatív Programok brüsszeli jóváhagyását követően elindulhatnak az új infokommunikációs programok és pályázatok.

Ez már csak azért is fontos, mert az infokommunikációs ágazat 12 százalékát adja a magyar bruttó hazai terméknek, és 270 milliárd forinttal járul hozzá a költségvetéshez - hangsúlyozta a miniszter.

A kínai informatikai szoftverfejlesztő vállalat letelepedése Magyarországon két egymással párhuzamos tendenciára hívja fel a figyelmet - mutatott rá Seszták Miklós.

“Egyrészt arra, hogy egyre több külföldi IKT vállalat érzi úgy, hogy a magyarországi jelenlét ideális perspektívát nyújt üzleti céljai eléréséhez, másrészt arra, hogy a magyar IKT szakemberek tudására világviszonylatban is érzékelhető a kereslet” - fogalmazott.

Az AsiaInfo munkatársainak több mint a felét magyar egyetemekről toborozná - tette hozzá Csen Hua-ping, a világszerte több mint 11 ezer alkalmazottat foglalkoztató szoftverfejlesztő vállalat, az AsiaInfo igazgatója.

Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója az átadón elmondta, hogy a tavaly magyarországi jelenlétének 20. évfordulóját ünneplő Telenor már a következő 20 évre készül, amikor olyan új partnert invitál Magyarországra, mint az AsiaInfo.

A cég magyar fejlesztők tucatjait fogja foglalkoztatni, így hozzájárul a tehetséges informatikai szakemberek itthon tartásához és a magyar informatikai és távközlési iparág további növekedéséhez - jelentette ki Christopher Laska.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com