Matolcsy: az ország versenyképességét javítja a pénzügyi kultúra fejlesztése

A pénzügyi kultúra fejlesztése a gazdaságban versenyképességi tényező, ehhez a jegybank saját eszközeivel a jövőben is hozzájárul - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyv bemutatóján Budapesten.

Matolcsy György hangsúlyozta: az MNB a jegybanktörvényben rögzített feladatának tesz eleget, amikor a pénzügyi intézményekre kirótt bírságokból származó bevételeket a lakosság, elsősorban a fiatal korosztályok gazdasági ismereteinek bővítésére és pénzügyi tudatosságuk erősítésére használja fel.

18648_matolcsyy

A következő tanévben a középiskolákba kerülő kiadvány mérföldkövet jelent a pénzügyi-gazdasági ismeretek oktatásában, terjesztésében - mondta a jegybank elnöke.

A Pénziránytű Alapítvány csütörtökön mutatta be az első, középiskolások számára átfogó pénzügyi és gazdasági ismereteket nyújtó akkreditált tankönyvet.

A Magyar Bankszövetség, a Magyar Nemzeti Bank és a Diákhitel Központ Zrt. által 2008-ban alapított Pénziránytű Alapítvány tavalyi tevékenységének középpontjában egy intenzív középiskolai tankönyv- és tartalomfejlesztési program állt. A cél egy olyan egyedülálló, akkreditált tananyag kidolgozása volt, amellyel áttörést lehet elérni a pénzügyi-gazdasági ismeretek hazai oktatásában.

A jegybank elnöke kiemelte: "a pénzzel okosan kell bánni", a családoknak, az egész társadalomnak szüksége van megfelelő eligazodásra, jártasságra a pénzügyekben, erre alaposan rávilágított a gazdasági-pénzügyi válság, majd a lakosság számára a devizahitelek visszafizetésének nehézségei.

Megjegyezte: a világ számos országában a központi bankok a jegybanki alaptevékenységhez szervesen kapcsolódó feladatnak tekintik a lakosság pénzügyi kultúrájának fejlesztését, és abban aktív szerepet vállalnak.

Kiemelte, hogy az új tankönyv a gyakorlati ismeretekre helyezi a hangsúlyt, különböző élethelyzetekben mutatja be a családok, illetve egyének számára a pénzügyi kérdések megfelelő kezelését. Az Oktatási Hivatal idén április 13-án az Iránytű a pénzügyekben című könyvet akkreditált tankönyvvé nyilvánította.

Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára hangsúlyozta: a pénzügyekkel kapcsolatos ismeretek közvetítésére és a szemléletformálásra elsősorban a közoktatás biztosíthatja a megfelelő kereteket. Elmondta: ezzel a kiadvánnyal a példaértékű szakmai összefogásnak köszönhetően már a következő tanévben egy hiánypótló, a pénzügyi-gazdasági képzést a közoktatás rendszerén belül elősegítő tankönyvet bocsáthatnak az iskolák és a pedagógusok rendelkezésére.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke szerint az egész társadalom számára óriási lehetőséget jelent, ha a lakosság a pénzügyekben jártasságra tesz szert, a pénzügyi ismeretek hiánya azonban óriási kockázatot jelent. Arról is szólt, hogy az ÁSZ egyik legutolsó felmérésének tanulsága szerint még a felsőfokú tanintézményekben, egyetemeken, főiskolákon tanuló hallgatók sem rendelkeznek megfelelő pénzügyi ismeretekkel, ráadásul a válság hatására idegenkedés, sőt bizonyos félelem alakult ki köztük a pénzügyek kezelésével kapcsolatban.

Az ÁSZ elnöke rámutatott: ezért fontos szerepet játszanak az olyan oktató könyvek, mint a mostani kiadvány, amely az életből vett gyakorlati, mindennapi példákkal igyekszik bemutatni, milyen hasznos a pénzügyekben való eligazodás.

Domokos László hangsúlyozta: napjainkban már közügynek tekinthető a lakosság pénzügyi, közpénzügyi, közteherviselési ismereteinek bővítése, a cél ugyanis az, hogy az egyének nem kellően megalapozott pénzügyi döntéseiből fakadó nemzetgazdasági, makrogazdasági kockázatok mérséklődjenek.

Kiemelte: az Állami Számvevőszék ilyen irányú tevékenységét az Országgyűlés is megerősítette 2014. évi határozatával, mely elismeri és támogatja a számvevőszék társadalmi szerepvállalását a pénzügyi kultúra fejlesztésében és előmozdításában.

Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke elmondta: a magyar gazdaság "alulbankosított", a magyar bankrendszer teljesítménye nőni fog a jövőben, az itteni hitelállomány GDP-hez mért aránya például jóval alacsonyabb, mint a fejlett nyugati országokban mért hányad, a magyar hitel/GDP arány 50 százalék körül van.

Megjegyezte: a magyar lakosság pénzügyi ismereteit javítani, bővíteni kell, az elmaradást jellemzi, hogy Magyarországon például a lakosság tulajdonában lévő mobiltelefonok száma jóval meghaladja a lakossági bankkártyák számát.

A könyvbemutatón elhangzott: az első 40 ezer példányhoz az érdeklődő és pénzügyeket tanítani kívánó iskolák - a Pénziránytű Alapítvány támogatásának köszönhetően - ingyenesen juthatnak hozzá. A kiadványokat az iskolákhoz a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. közreműködésével juttatják el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com