Megjelentek a területfejlesztési uniós program első felhívásai

Négy felhívás jelent meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, együttesen csaknem 35 milliárd forintos keretösszeggel. A 2014-2020-as európai uniós fejlesztési időszak programjai közé tartozó TOP a helyi közvetlen gazdaságfejlesztést támogatja, forrásokat biztosít a települési önkormányzatok és a megyék fejlesztéseihez.

A fenntartható városi közlekedésfejlesztést támogató kiírás célja, hogy olyan közlekedésfejlesztési intézkedések valósuljanak meg a megyei jogú városok területén, amelyek hozzájárulnak az éghajlatváltozás mérsékléséhez, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez, az élhető városi környezet kialakulásához - emelte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtöki közleménye szerint Rákossy Balázs, a tárca európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. A felhívás keretösszege 20,7 milliárd forint.

ngm

Az egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztésére kiírt pályázat keretösszege csaknem 7,5 milliárd forint. A fejlesztések az intézmények szolgáltatásainak és infrastrukturális feltételeinek korszerűsítését, a hozzáférés egyenlőtlenségeinek mérséklését segítik, különös tekintettel a várandósokra, a nőkre, a gyerekekre, a fiatalkorúakra, a fogyatékkal élőkre és az idősekre.

Csaknem 4,8 millárd forint a keretösszege a szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítésére és fejlesztésére kiírt felhívásnak. A nappali szociális ellátások, illetve a család- és gyermekjóléti szolgálatok, központok fejlesztése esetén a minőségi javítás mellett cél a férőhelyek bővítése is.

A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi komplex programokra megjelent felhívás célja, hogy a hátrányos helyzetű emberek életlehetőségei javuljanak, elérhetővé váljanak a foglalkoztatást, társadalmi integrációt, közösségfejlesztést, oktatást, iskolai felzárkózást, családsegítést, gyermekjóléti szolgáltatást, életvezetési tanácsadást, egyéni fejlesztést és szociális munkát biztosító programok. A keretösszeg 1,9 milliárd forint.

A pályázatokkal kapcsolatban újdonság, hogy a pályázati eljárásrendet meghatározó jogszabály alapján a megyei kirendeltségekkel rendelkező Magyar Államkincstár a közreműködő szervezet a TOP végrehajtásában, ezáltal biztosítva a közvetlen megyei elérést a pályázók részére.

A területi programokban a régiók helyett a megyékre helyeződik a hangsúly, a pályázók támogatása megyei szinten, gyorsabban, könnyebben elérhetően valósul meg - mutatott rá a közlemény szerint Rákossy Balázs.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára közleményében hangsúlyozta, hogy a kormány partnerként tekint az önkormányzatokra, és megadta a lehetőséget arra, hogy mintegy 1200 milliárd forint támogatás felhasználásáról maguk a települések döntsenek.

A megyei jogú városok 387 milliárd forint, a megyei önkormányzatok csaknem 800 milliárd forint összegű pályázatot hirdethetnek meg helyi fejlesztési elképzelések megvalósítására.

Az államtitkár szerint a Megyei Jogú Városok Szövetségének szakmai javaslatait érdemes volt összegyűjteni, rendszerezni és a szakminisztériumok figyelmébe ajánlani.

A magyar területi közigazgatás elmúlt években lezajlott reformja a térségi és helyi fejlesztéspolitikát is átalakította. Ebből a szempontból a legfontosabb a területfejlesztési törvényben rögzített változás, hogy a megyék és megyei jogú városok erős tervezési és területfejlesztési feladatköröket kaptak.

A TOP elsősorban az önkormányzatok fejlesztéseihez biztosít forrásokat, az önkormányzatok gazdaságfejlesztési és azzal összefüggő város- és településfejlesztési akcióit támogatja.

A pályázatokra legkorábban 2016. január 16-tól adhatják be támogatási kérelmüket a megyei jogú városok önkormányzatai, önállóan vagy konzorcium formájában - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com