Megkezdte a technikusok képzését az Apollo Tyres

A Gyöngyöshalász mellett gumigyárat építő Apollo Tyres szerdán megkezdte 70 frissen végzett technikus elméleti képzését Gyöngyösön, amit ősszel egy tízhetes gyakorlat követ majd a cég indiai és hollandiai gyárában - tájékoztatta az Apollo Tyres az MTI-t.

Közleményük szerint az Apollo Tyres magyar üzemének első technikus munkatársai a képzés végén abroncsgyártó OKJ-s végzettséget szerezhetnek. A tréning célja, hogy a technikusok magabiztos szaktudással indíthassák majd el Európa egyik legmodernebb, korszerű technológiával felszerelt üzemében a gépeket.

Apollo-Tyres

A közleményben Bányai Tibor, az Apollo Tyres Hungary HR igazgatója kifejtette, hogy a cég számos középiskolát felkeresett Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest megyében, és többkörös felvételi folyamat után választották ki a végzős diákokat, akikkel az év elején ösztöndíjszerződést kötöttek.

"Nyáron Gyöngyösön folyik majd a képzés, ahol az első technikusaink az elméleti felkészítés mellett angol nyelvoktatást és teljes ellátást is kapnak, majd októbertől a chennai és enschedei gyárainkban szerezhetik meg a piacon ma igen értékes gyakorlati tudásukat" - tette hozzá.

A cég szeptemberben további száz érettségizett, műszaki beállítottságú munkatársat vesz majd fel, ugyanakkor folyamatosan várja villamos-, gépész-, mechatronikai és anyagmérnök végzettségű szakemberek jelentkezését is - írták közleményükben.

Felidézték azt is: az Apollo 2013-ban elnyerte az Év Gumiabroncs-gyártója és az Év Munkáltatója, 2014-ben pedig a Globális Fenntarthatósági Díjat. Ugyanebben az évben a legjobb munkahelynek választották az ázsiai autóalkatrész-gyártó szektorban.

Korábban elhangzott: a mintegy 146 milliárd forintos zöldmezős beruházással épülő gyöngyöshalászi gyár évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675 ezer darab tehergépjármű-abroncsot fog előállítani. A 2017-ben induló gumigyár a tervek szerint 975 új munkahelyet teremt.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com