Megszületettek a pontos részletek az árfolyamgát kérdésében

Habár az árfolyamgáttal kapcsolatban már szerda este megállapodást kötött a Bankszövetség és a kormány, egy teljes napnak kellett eltelnie ahhoz, hogy ezzel kapcsolatban egy hivatalos sajtóközlemény születhessen, ami tartalmazza a pontos részleteket.

A közlemény értelmében a tervek szerint csak azok vehetnek majd részt az árfolyamgát akciójában, akiknek a korábban felvett hitelösszege nem haladja meg a 20 millió forintot. A hivatalos információk szerint a rendszerbe három lépcsőfokon léphetnek be az ügyfelek, ami az ügyek zavartalan lebonyolításában segítheti majd a szövetséget. Ennek köszönhetően áprilistól először a közalkalmazottakat és a köztisztviselőket fogadják, júniustól a lakáscélú hitellel rendelkezőket, szeptembertől pedig mindazokat, akik szabad felhasználású jelzáloghitellel rendelkeznek.

A sajtóanyagból megtudtuk továbbá, hogy mindazokat, akik 2011. szeptember 30-a óta 90 napot meghaladó késedelemmel rendelkeznek, a bank írásban fog értesíteni arról, hogy miképpen tudják hitelüket forintra váltani, illetve miképpen illeti meg az ügyfeleket a 25 százalékos hitel-elengedési jogosultság.

A bankok minden esetben megvizsgálják az esetlegesen már felmondott jelzáloghiteleket, ezzel együtt pedig az ügyfelek törlesztési kilátásait, majd amennyiben a 25 százalékos követelés elengedése reális lehetőségnek tűnik, úgy az intézmény lehetőséget teremt az adósság mielőbbi rendezésére, hogy közös megegyezés születhessen a fennálló tartozás forintosítására.

A bankok a felvázolt adósságsegítés során semmiféle különdíjat nem számolhatnak fel az ügyfelek részére, csak és kizárólag az úgynevezett bankfüggetlen költségek hárulnak a hitelesekre. A bankszövetség a fentiekkel kapcsolatban kiemelte, hogy a megállapodásban és a jelenleg kidolgozott javaslatokban kiemelt határidők csak és kizárólag abban az esetben tarthatók, amennyiben végrehajtásukhoz mielőbb megszületnek a szükséges jogszabályok.

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com