Megújul a Nagykunsági-főcsatorna

Megkezdődött az Európai Unió támogatását élvező Komplex Tisza-tó projekt keretén belül az ország egyik legjelentősebb mesterséges vízügyi létesítménye, a Nagykunsági-főcsatorna kulcsfontosságú műtárgyainak rekonstrukciója - közölte Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője csütörtökön az MTI-vel.

nkTájékoztatása szerint a nettó 475 millió forintos beruházás során megújul a Körös-völgyi vízpótlásban, az alföldi öntözési, halas tavi vízigények kielégítésében meghatározó részt vállaló főcsatorna három vízszintszabályozó berendezése.

A közbeszerzésen nyertes kivitelező – a VÍZÉP-Kör Kft. és a KÖTIVIÉP ’B Kft. alkotta konzorcium - 2015. április 18-ig fejezi be a beruházást. A tájékoztatás szerint február első hetében megtörténik a víztelenítés. Tekintettel a főcsatorna számos funkciójára, a konzorcium lehetőség szerint az építési, felújítási munkák jelentős részét a vízszolgáltatási idényen kívül hajtja végre, ám több beavatkozásra csak akkor nyílik mód, amikor a főcsatorna "nagyüzemben" működik.

A Tisza vizét a Kisköre-tározóból az Alföld középső területére szállítani hivatott Nagykunsági-főcsatorna (Nkfcs.) és annak Keleti-ága hat szakaszra osztva épült meg az 1970-es években.

Az első 18 kilométeres szakasz 1973-ban kezdte meg működését, míg a teljes víziút 1978-ban készült el. A vízkormányzó nagyműtárgyak szintén ezekben az években épültek meg, rekonstrukciójuk ezért elkerülhetetlenné vált. Eredetileg a főcsatorna révén kialakított nagykunsági öntözőrendszer hatásterülete 217 ezer hektár volt, jelenleg bruttó 122 ezer hektár, ami a Tisza bal partja, a Hármas-Körös és a Hortobágy-Berettyó által közrezárt terület szinte teljes egészét magában foglalja.

A Nagykunsági-főcsatorna az elmúlt évtizedek alatt nem csak az ország legszárazabb térségében gazdálkodókat szolgálta ki vízzel, de a Körös-völgy vízpótlása révén elsődleges ökológiai küldetést teljesít, sőt, a belvízi vésztározásban, az árvízi átvezetésben is nélkülözhetetlenné vált, vízhiányos időszakban pedig a vízkészlet megőrzésében játszik fontos szerepet.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com