NAV: 2,5 milliárd forintos áfacsalást lepleztek le

Hamis számlákkal 2,5 milliárd forint forgalmi adót csalt el az a cégcsoport, amely Szlovákiából beszerzett termékeket forgalmazott Magyarországon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken. A pénzügyi nyomozók egyebek mellett 16 értékes autót, 11 ingatlant, valamint 25 ezer eurót foglaltak le a cégcsoportot irányítók lakásán.

2750934

A jól szervezett cégcsoport Szlovákiából szerzett be főként étolajat és cukrot, amelyet több cégen átfuttatva belföldön értékesített, közvetetten hipermarketeknek is. A társaságok az adófizetés elkerülésére valótlan belföldi beszerzési és külföldi értékesítési adatokat szerepeltettek bevallásaikban, így mintegy 2,5 milliárd forint kárt okoztak az állami költségvetésnek - ismertette közleményében a NAV.

Az adócsalás felszámolására indított akció keretében harminc helyen egyszerre jelentek meg a NAV pénzügyi nyomozói a bevetési főigazgatóság járőreivel és a Merkur bevetési egységgel, revizorokkal és a Budapesti Nyomozó Ügyészség ügyészeivel együtt. A nyomozók az élelmiszerkereskedő társaságok székhelyén, az ügyvezetők lakóhelyén, valamint a könyvelőnél tartottak házkutatást. A cégcsoport irányítóit és a könyvelőt gyanúsítottként hallgatták ki, öt embert őrizetbe vettek.

A strómanként közreműködő ügyvezetők vallomása is feltárta a törvénytelen kereskedelem részleteit - közölte a NAV.

Az egyik szervezőt nem sikerült előállítani, mert a Dominikai Köztársaságban tartózkodik, ellene elfogató parancs van érvényben. Az akcióban a NAV munkatársai bejutottak az ő házába is, ahol nem volt se vízóra, se villanyóra, azaz a közművek használatáért nem fizetett a tulajdonos. A NAV munkatársai lopás miatt feljelentették a rendőrségen.

Egy másik szervező lakásán kábítószert - feltehetően kokaint - is találtak, erről szintén értesítették a rendőrséget.

A nyomozók a házkutatások során az okozott kár biztosításaként lefoglaltak 25 ezer eurót és majdnem kétmillió forintot, négyszázmillió forint értékben pedig 16 autót, köztük Porsche Cayenne-t, BMW-t, Audit , 11 ingatlant, továbbá zárolták a cégek bankszámláit.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com