Négy kaszinó nyithat még az idén az új szerződések alapján

A jelenleg működő három magyarországi kaszinó mellett az új koncessziós szerződések alapján még négy nyithat meg ebben az évben - derül ki Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-nek adott hétfői tájékoztatásából.

rtAz NGM a múlt héten közölte, hogy a nemzetgazdasági tárca vezetője a fejlesztési miniszter egyetértésével koncessziós szerződést kötött a Las Vegas Casino Kft. képviselőjével összesen öt budapesti, illetve Pest megyei, valamint az Aranybonusz 2000 Kft. képviselőjével egy debreceni és egy nyíregyházi kaszinó üzemeltetésére.
A törvény alapján maximum 11 kaszinó-koncesszió adható ki, öt Budapesten és Pest megyében, három Nyugat-Magyarországon és ugyancsak három Kelet-Magyarországon.

Az NGM írásos válasza szerint jelenleg három kaszinó működik az országban, kettő Budapesten és egy Sopronban.
A fővárosiak - a Belvárosi, más néven Tropicana Casino, valamint a Las Vegas Casino - 2014. december 31-éig szóló engedélyek alapján üzemelnek. Ezzel összhangban a megkötött új szerződések úgy rendelkeznek, hogy a koncessziós időszak két budapesti egység esetén ez év szeptember 1-jén indul, míg a másik három fővárosi játékkaszinó esetén 2015. január 1-jén - közölte a tárca. Így 2015-től működik majd öt kaszinó Budapesten, illetve Pest megyében.

Nyugat-Magyarországon jelenleg két hely "foglalt", működik a Casino Sopron, és érvényes koncessziós szerződése van az Eurovegas Hungary-nek, bár kaszinója még nem üzemel. Ebben a régióban tehát pillanatnyilag egy szabad koncessziós hely van még - ismertette az NGM.

Kelet-Magyarországon jelenleg egy kaszinó sem működik. A most megkötött új koncessziós szerződések alapján a koncessziós időszak a debreceni kaszinó esetén idén július 29-én, a nyíregyházi esetén pedig augusztus 5-én indul. Így ebben a régióban is van még egy szabad koncessziós hely - áll az NGM válaszában.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com