Nem fogynak az élelmiszerboltok

Talán eljutottunk a mélypontra, és innen már nem lesz lejjebb. Legalábbis egy mérvadó kiskereskedelmi felmérés erre enged következtetni. Vagy inkább arról van szó, hogy enni azért kell, és ennél kevesebbet már nem lehet ennünk? Ha nehézségeink vannak, akkor máshol kell jobban meghúznunk a nadrágszíjat. A jövő évi felmérést látva talán már okosabbak leszünk. Mindenesetre most örüljünk ennek a kedvező hírnek.

Megállt az élelmiszer üzletek számának másfél évtizeden át tartó csökkenése. 19 544 élelmiszer üzlet működik hazánkban, míg egy évvel korábban 19 569 üzlet volt. A Nielsen felmérését mérvadónak tekinthetjük, mert személyesen mértek fel a 10 ezer lakosúnál nagyobb településeken lévő minden élelmiszer árusító üzletet. A felmérés 2012. januárjától április végéig tartott. Ez reményt keltő hír lehet a pénztárgép árusító szaküzleteknek is. A kiskereskedelmi forgalom meghatározó része az élelmiszer kereskedelem. A jelenlegi szintről talán már nem csökken a pénztárgépek kereslete sem.

A 200 négyzetméter alatti kisebb üzletekből van messze a legtöbb az országban. Ezeknek az aránya 89%, ami hasonló a 2011-es adathoz. Ez reményt keltő lehet, mert éppen ebben a bolttípusban volt a legjelentősebb csökkenés az elmúlt években. A felmérés szerint az 50 négyzetméteres és ennél kisebb üzletekből 11 111, míg az 51-200 négyzetméteresből 6294 üzlet működik. Ezek a számok az egy évvel korábbihoz hasonlóak, a visszaesés megállt.

A korszerű bolttípusoknál a hipermarketek száma 170 a felmérés szerint, ami néggyel több az előző évihez képest. A diszkontok száma is nőtt, mégpedig huszoneggyel. A szupermarketek száma viszont 574, ami héttel kevesebb a 2011-es számnál.

Az általános élelmiszer üzletek mellett sok a szakbolt is. A felmérés szerint a 8756 általános élelmiszerbolt mellett találtak többek között


  • 2100 kenyeret, péksüteményt, tejet és tejterméket kínáló üzletet,

  • 1393 zöldség-gyümölcs,

  • 1471 állateledel boltot,

  • 750 palackozott ital szaküzletet;

  • 926 benzinkút shopot;

  • élelmiszert is árusító 1700 trafikot, újságost, lottózót és ajándékboltot,

  • 1645 gyógyszertárat,

  • 2900 vegyiáru szaküzletet; és

  • 240 Cash & Carry egységet, ahol fogyasztók is vásárolnak.


Kapcsolódó oldal: penztargep.org

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com