NGM: az év végére csökkenhet az államadósság

Év végére a tavalyi érték alá csökkenhet az államadósság szintje - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára.

akkBanai Péter hétfőn az MTI-nek elmondta: az adósságfinanszírozás szezonalitása miatt év közben hullámzik az adósság szintje, de a jogszabályok és a befektetői megítélés szempontjából is fontos év végi mutató a tavalyi érték alá csökkenhet.

Az idei évre szóló finanszírozás keretében az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) már az év elején biztosította az idén lejártó tartozások fedezetét - mondta. Az év során eddig tapasztalt adósságnövekmény nagy része ezzel az előtartalékolással magyarázható - tette hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett: az ÁKK márciusban dollárkötvényt bocsátott ki 3 milliárd dollár (2,25 milliárd euró) értékben, egyedül ez csaknem 700 milliárd forinttal növelte az államadósságot. Ebből a pénzből későbbi lejáratokat finanszírozunk - mutatott rá Banai Péter. Júliusban már kifizettünk 1 milliárd eurót, ami a harmadik negyedévi statisztikákban jelenik meg, és év végéig további több mint 2 milliárd euró törlesztése csökkenti az államadósságot - mondta.

Az államtitkár megjegyezte: rendkívül keresettek a forint állampapírok is, így folyamatosan csökkenő hozamok mellett az ÁKK a szükségesnél több állampapírt bocsát ki, ami átmenetileg szintén növeli az adósságot. Az év hátralévő részében ezekből a bevételekből is az esedékes lejáratokat fogják törleszteni. Az utóbbi hónapokban látott adósságemelkedés nagy része tehát az ország finanszírozásának a biztonságát szolgálja - mondta.

Emlékeztetett arra is: a központi költségvetés adósságát növeli, hogy az állam januártól átvette az önkormányzatok adósságát, ugyanakkor ez nem növelte az államháztartás egészének az adósságát, mert az államháztartási alrendszerek közötti tranzakció volt.

A költségvetési és adósságkezelési folyamatok hatására az év végére az adósságszint várhatóan csökkenni fog - mondta el Banai Péter, az NGM államháztartásért felelős államtitkára.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett előzetes pénzügyi számláinak adataiból kiderült: az államháztartás adóssága június végén a GDP 85,1 százalékán állt a három hónappal korábbi 84,4 és a múlt év végi 79,4 százalékkal szemben. Az adósság GDP-arányos szintje 2010 közepe óta először emelkedett a 85 százalékos szint fölé, akkor 85,6 százalékon tetőzött.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com