NGM: beindultak az uniós kifizetések, nőtt a költségvetés hiánya júniusban

Az uniós programok kifizetésének beindulása és az adósságszolgálattal kapcsolatos kamatfizetési kötelezettségek júniusi torlódása miatt 388,9 milliárd forint volt a költségvetés központi alrendszerének múlt havi hiánya a májusi 131,7 milliárd forint többlet után - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön.

Bár a júniusi deficit magasabb az egy évvel korábbi 312,2 milliárdnál, a hiány az első fél évben kevesebb mint felére, 402,1 milliárdra csökkent a tavalyi 823,3 milliárdról - jelentette csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

ngm

A féléves hiány az éves, 761,6 milliárd forintos előirányzat 52,8 százaléka, ám az NGM hangsúlyozta, hogy az elmúlt másfél évtized legalacsonyabb első féléves hiányadata az idei. Emellett leszögezik azt is, hogy Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépése miatt nem szükséges módosítani sem az idei, sem pedig a jövő évi költségvetést, az európai uniós módszertan szerinti 2,0 százalékos hiánycél ebben az évben reális és teljesíthető.

Az év első hat hónapjában a központi költségvetés 514,9 milliárd forintos hiányt, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 47,2 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 65,6 milliárd forintos többletet mutattak.

A tavalyi első fél évvel összevetve főként a központi költségvetés jelentősen alacsonyabb kiadásai, valamint a kedvező gazdasági folyamatok és a gazdaságfehérítési intézkedések (ekáer, on-line pénztárgépek) eredményeként a magasabb adóbevételek játszottak szerepet.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com