NGM: jövőre módosul a fogyasztóvédelmi törvény

Jövőre módosul a fogyasztóvédelmi törvény: az új javaslat azzal erősíti a kiszolgáltatott fogyasztók jogait, hogy a hatóság már első esetben bírságot szabhat ki, ha idősekkel vagy fogyatékossággal élőkkel szemben jogsértést tapasztal - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

201107251100_ngm_szines_logoA módosítással a közszolgáltatások területén is erősítik a fogyasztói jogokat.

A tárca tájékoztatása szerint a kormány újabb törvénymódosítást készített elő annak érdekében, hogy a fiatal- és időskorú, valamint a fogyatékossággal élő fogyasztók védelme tovább erősödjön. A fogyasztóvédelmi politika hangsúlyos eleme a kiszolgáltatott fogyasztói rétegek helyzetének javítása, ez a célkitűzés a fogyasztóvédelmi törvény 2012 tavaszán elfogadott módosításával részben már teljesült.

Az NGM kiemelte: a mostani javaslatnak köszönhetően a jövőben nem maradhat szankció nélkül, ha például a termékbemutatókon célzottan idős embereket vernek át, megtévesztő vagy agresszív eszközökkel bírják rá őket akár többszázezer forintos egészségmegőrző eszközök vagy ágynemű-garnitúrák megvásárlására.

A fogyasztói jogokat a közszolgáltatások területén is erősíteni kívánja a kormány, ezért a törvényjavaslat konkretizálná a jelenleg is előírt "ésszerű várakozási idő" tartalmát: a közszolgáltatók telefonos ügyfélszolgálatainak biztosítani kellene az ügyintéző öt percen belüli bejelentkezését, véget vetve ezáltal az olykor órákig tartó várakozásnak.

Az NGM ismertetése szerint a törvényjavaslat évtizedes adósságot törleszt azzal, hogy megtiltja újabb fogyasztói csoportok - vagy vásárlói klubok - létrehozását. A fogyasztói csoportok jellemzően azokat célozzák, akik egyébként nem jutnának hitelhez. A fogyasztók azonban ebben a konstrukcióban sem jutnak kölcsönhöz, illetve készpénzhez, csupán vásárlói joghoz, de ez az esetek nagy részében a szerződés megkötése előtt nem derül ki számukra.

A fogyasztóvédelmi törvény már 2012. január elsejétől kimondta, hogy fogyasztói csoport 2014. január 1-jéig nem hozható létre. A moratórium időszaka alatt a csoportokat működtető cégek gyakorlata nem változott, sőt a tilalom kijátszásával újabb és újabb fogyasztókat károsítanak meg.

A minisztérium közölte, hogy a törvényjavaslat ezért 2014-től általánosságban megtiltja az új fogyasztói csoport létrehozását és korlátozza a már működő csoportokhoz való csatlakozás lehetőségét.

A hazai fogyasztóvédelmi politikában 2010-ben bekövetkezett szemléletváltozásnak köszönhetően a kormány célja, hogy a törvényjavaslat benyújtásával is kinyilvánítsa elkötelezettségét a leginkább védelemre szoruló fogyasztók jogainak további erősítésében - írta az NGM.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com