Ősszel is a belföldi forgalom húzta a turizmust (2. rész)

Markánsan nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma idén októberben és ebben kiemelkedő a belföldi vendégek szerepe az MTI-nek nyilatkozó szakértő szerint. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hangsúlyozta, hogy az októberi bővülést az őszi tanítási szünet és az azt megelőző hosszú hétvége is segítette. A szállodaszövetség szerint az év végéig folytatódik az első háromnegyed évben tapasztalt kétszámjegyű növekedés.

kshA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adatai szerint októberben a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 12, a külföldi vendégeké 1,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a szálláshelyek vendégforgalma összességében 6,4 százalékkal emelkedett.

Balatoni András, az ING vezető elemzője kiemelte, hogy a növekedés markáns, a belföldi vendégek számában tíz százalék feletti növekedés figyelhető meg. Ez azt mutatja, hogy a belső keresleten és a fogyasztáson alapuló növekedés lesz a domináns 2015-ben - tette hozzá. Míg az idei évig inkább a nettó export hajtotta a gazdaságot, 2014-ben már a belső felhasználás, ezen belül elsősorban a kormányzati beruházások domináltak. Az idegenforgalmi statisztikákból arra is lehet következtetni, a GDP-növekedést a fogyasztás húzza jövőre.

Ezt alátámasztja a reálbérek markáns növekedése, az infláció "gyakorlatilag eltűnt", a rendszeres bérek növekedése miatt a háztartások vásárlóereje érdemben nőtt - mondta. Ez a kiskereskedelmi forgalom mellett a szálláshelyeken is megjelenik. Megjegyezte, hogy ebben az évben eddig minden turisztikai régióban nőtt a vendégforgalom.

Az NGM közleményében rámutat: az októberi bővülést az őszi tanítási szünet és az azt megelőző hosszú hétvége is segítette, de az ágazat tartósan jó teljesítményéhez járulnak hozzá egyebek mellett a megvalósuló turisztikai fejlesztések, a szolgáltatások minőségének javulása és a SZÉP-kártya is. Idén októberben az egyre erősödő forgalommal a bevételek is nőttek: a szállásdíj bevételek kimagaslóan, 18 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, ez több mint 17,5 milliárd forintot jelent - közölte a tárca.

Az NGM szerint az első tíz havi vendégforgalmi adatok azt mutatják, hogy a turizmus idei évre jellemző, egyes mutatók tekintetében kétszámjegyű növekedési üteme várhatóan folytatódik: a belföldi szállásbevételek például 15 százalék felett bővültek, és a külföldieké is közelíti a 10 százalékot.

A turizmus növekedésének kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy a január és október közötti időszakban minden régió forgalma emelkedni tudott. A legnagyobb mértékű erősödést a Dél-Alföldön, Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön mérték.

A belföldi turizmus teljesítményével összhangban a SZÉP-kártya felhasználás is tovább élénkült: idén a kereskedelmi szálláshelyeken már 14,2 milliárd forint értékben fizettek SZÉP-kártyával, ez több mint 10 százalékos növekedés tavalyhoz képest. Ezen belül az októberi felhasználás 1,2 milliárd forint volt, 3,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban - olvasható az NGM közleményében.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető elemzője szerint az októberi növekedés mértéke az elmúlt évek adatai alapján átlagosnak mondható. A külföldiek tartózkodási ideje rövidebb, a magyarok azonban hosszabb időt, akár 1-2 hetet is eltöltöttek belföldön - mondta.

Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára az MTI-nek elmondta: az elő tíz hónap adatai alapján folytatódik a növekedés, a szállodák bevétele közel 10 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Egyértelműen látható, hogy a belföldi kereslet "húzza" a szállodákat - tette hozzá. Kevésbé pozitív a külföldi vendégéjszakákban mért 1,7 százalékos növekedés.

A szállodák foglaltsága javult, 52,8 százalékos volt az első tíz hónapban, ami 2,1 százalékponttal több a tavalyinál. Az átlagos bruttó szobaár növekedésében a forint euróhoz viszonyított gyengülésének jelentős szerepe van.

Kitért arra is, hogy az ágazat teljesítménye idén 10 százalék felett bővülhet, a szobafoglaltság és az átlagár idén meghaladja a válság előtti, 2007-es szintet. A szállodák jövedelmezőségének fenntartásához további növekedés kell, az orosz-ukrán konfliktus pedig kockázatot jelent - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com