PM: enyhén nőtt a munkabalesetek száma 2018. első három negyedévében

Enyhén emelkedett a munkabalesetek száma az év első három negyedévében, 2018. január és szeptembere között 16 227 embert vált három napnál hosszabb időre munkaképtelenné, szemben az egy évvel korábban mért 16 172 esettel - olvasható a Pénzügyminisztérium (PM) munkavédelmi főosztályának jelentésében, amelyet a tárca honlapján tettek közzé.Ugyanakkor a halálos kimenetelű munkabalesetek száma a 2017. első kilenc hónapjában regisztrált 62-ről idén 56-ra csökkent. Az ágazatok közül a gépipar volt a leginkább balesetveszélyes: a január-szeptemberi időszakban ebben a szektorban 3538 munkabaleset történt. A feldolgozóiparban 2953, a szállítás, raktározás, posta, távközlés területén dolgozók körében 2082 esetet regisztráltak, utóbbiak közül 9 halálos kimenetelű volt. A kereskedelemben foglalkoztatottaknál 1815, az igazgatás, oktatás területéről 1375, míg az egészségügy és szociális ellátásban dolgozóknál 1082 munkabalesetet jelentettek a foglalkoztatók.

   
Az építőiparban és a mezőgazdaságban 609, illetve 414 munkabaleset történt az év első kilenc hónapjában, ezek közül azonban 15, illetve 8 halálos kimenetelű volt. A legtöbb, 2850 baleset Budapesten történt, majd Pest megye következik 1486 balesettel. A legkevesebb baleset Tolna és Nógrád megyében fordult elő, 364, illetve 340.
    

A balesetek közül több mint 5400 a 250 munkavállalónál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál történt. A leginkább érintett korcsoport a 35-44 éveseké, a 16 227 munkabalesetből 3939 ehhez a korosztályhoz köthető. A 45-54 éves dolgozók között 3867 munkabaleset történt, a korcsoportokat tekintve azonban itt volt a legtöbb, 17 halásos kimenetelű munkabaleset. Idén a január-szeptemberi időszakban a 17 évesnél fiatalabbakat kivéve minden korosztályban történt halálos kimenetelű munkabaleset.  
    

A felügyeleti szervek az év első kilenc hónapjában több mint 53,6 millió forint munkavédelmi, 690 ezer forint közigazgatási és 130 ezer forint eljárási bírságot szabtak ki - olvasható a jelentésben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com