Szakértő: el kell érni a kritikus tömeget az okos hálózatoknál

El kell érni a kritikus felhasználói tömeget és infrastruktúrát az okos hálózatok kialakításában ahhoz, hogy a tényleges haszon megjelenjen nemzetgazdasági szinten, vagy a fogyasztók számára is érzékelhető legyen - mondta Huber Krisztián az Okos Jövő Innovációs Klaszter (OJIK) társelnöke csütörtökön az MTI-nek.

A szakértő az Okos Jövő Fórum 2015 konferencia és szakkiállítás kapcsán nyilatkozott, amelynek fő témája idén az okos technológiák alkalmazása az energetika és az okos városok fejlesztésének területén volt. Az eseményt az OJIK és a győri Széchenyi István Egyetem szervezte.

timthumb

Huber Krisztián az okos városok jellemzői között kiemelte az elektromos közlekedés, az e-autók várhatóan lavinaszerű térnyerését. Mint fogalmazott, nem egy science fiction, hanem normális fejlődési irány, hogy húsz éven belül az autók egyharmada villamosautó lesz. Könnyen látható ebből a szakértő szerint, mennyire átalakulnak majd a villamos energia hálózati követelmények.

Szabályzói oldalról hatékonyan ösztönözhetik az e-autók használatát egyebek mellett a buszsáv megnyitásával, kedvezményes parkolással vagy az autók áfájának csökkentésével, így az e-autó ára, illetve fenntartási költsége meg tudja közelíteni a normál autókét.

Kitért arra, hogy a szél- és a napenergia kezelése nem könnyű villamosenergiai szempontból, mivel a hálózatot minden pillanatban egyensúlyban kell tartani. Ha éppen nem süt a nap vagy nem fúj a szél, nagyon bonyolulttá válik a hálózat kiegyensúlyozott szabályozása.

Akkor lehet ezt nemzetgazdasági szinten megvalósítani, ha a fogyasztókat is sikerül bevonni. Olyan ösztönzőket kell beépíteni a rendszerbe, állami, kereskedelmi szinten, ahol a fogyasztók is érzik, hogyan tudnak spórolni, vagy időben beosztani az energiafogyasztást.

Mint mondta, a leghatékonyabb rezsicsökkentés a fel nem használt energia. Példaként említette, hogy a villamosenergia árát akár 90 százalékkal csökkentheti egy olyan megoldás, amely nem folyamatos, hanem szakaszos energiaellátást biztosít olyan háztartási gépeknek, ahol pár perces kimaradás nem okoz gondot.

Az Okos Jövő Innovációs Klaszter mintegy 50 tagot számlál, köztük nagy villamosenergiai, vagy informatikai vállalatokat, valamint innovációs és műszaki profilú kis- és középvállalkozásokat - mondta el Huber Krisztián.

A 2013-ban alapított klaszter egy üzletépítő közösség, feladata, hogy információkat, lehetőségeket, kapcsolatokat biztosítson a tagjai számára.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com