SZÉP Kártya: több százezer felhasználója lesz

A Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP Kártya) két hónapja jelent meg, máris sok elfogadóhelye van. Az OTP SZÉP Kártya is már piacra került, de a Pénztárszolgáltató jelenlegi elsődleges célja az elfogadó hálózat minél szélesebb körű kiépítése.

K&H Bank, SZÉP Kártya

A kormány kissé késlekedett a pontos szabályozás megteremtésével emiatt az Üdülési Csekk teljes leváltása még messze van. A legtöbb elfogadóhely POS terminállal rendelkezik, ezzel pedig a pihenőkártya leolvasása nagyon egyszerű. Év végére kitűzés, hogy ugyanannyi SZÉP Kártya elfogadóhely legyen országszerte, mint amennyien az Üdülési Csekket elfogadták.

Fodor Imre, az OTP egyik vezetője elmondta, hogy végül 30.000 szállás szolgáltató és 8000 falusi szálláshely is az elfogadóhelyek közé kerülhessen. Természetesen egy adott vendégforgalom alatt nem éri meg a POS terminál beüzemelése, de aki weboldallal rendelkezik, az netes szálláshelyfoglalással együtt oldalába integrálhatja a kártyaelfogadó rendszert.  Akiknek pedig nincs weboldala, azoknak könnyebbséget jelent, hogy vendégeik telefonon keresztül is fizethetnek szépkártyájukkal.

Az OTP becslései alapján év végéig mintegy 10.000 kártya kerül kibocsájtásra, ami januártól azonban jelentősen megugrik majd.   Az OTP-n kívül lesz még MKB-, és K&H SZÉP kártya is, de egyelőre nincsenek pontos hírek arról, hogy ők mikor szállnak be a versenybe aktívan. Az MKB SZÉP Kártya mindenesetre weboldalt már kapott. Hir.ma

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com