Szijjártó: a kubai gazdaság modernizációja nagy lehetőség magyar vállalatoknak

Bruno Rodríguez külügyminiszteren kívül Szijártó Péter tárgyalópartnerei között van mások mellett Abel Prieto kulturális, Rodrigo Malmierca külkereskedelmi és külföldi befektetési, José Ramón Saborido Loidi oktatási miniszter, továbbá Ricardo Cabrisas, a minisztertanács alelnöke és gazdasági miniszter, valamint Jaime Ortega bíboros.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a kubai modernizációban való részvételt illetően Magyarország számára az is előnyt jelent, hogy - az Egyesült Államokkal ellentétben - az Európai Unió nem tart életben szankciókat Kubával szemben, sőt a legnagyobb befektetője és kereskedelmi partnere a közép-amerikai országnak. EU-tagként tehát Magyarország előnyös helyzetben van, amikor a hazai vállalatok gazdasági érdekeit akarja előmozdítani, ami a jelenlegi kubai tárgyalások tulajdonképpeni célja - jelezte.

A miniszter kifejtette: a magyar vállalatoknak időben kell megjelenniük a kubai piacon, hogy a megnyíló és modernizálódó gazdaságban jelentős piaci részesedésekre tegyenek szert. Öt olyan területet azonosítottak, ahol a kubai igények és a világszínvonalat képviselő magyar kapacitások, képességek egymásra találhatnak. Ezek közül a legfontosabb a vízipar, tekintettel arra, hogy a kubai gazdasági teljesítményt nagyban meghatározza a turizmus alakulása, amellyel a mostani infrastruktúra egyelőre kevésbé tud lépés tartani. Ez elmondható a vízrendszerekről, az ivóvíz és szennyvíz-rendszerek építéséről és kezeléséről is. A magyar vízipari tudásnak, technológiának, infrastruktúra-fejlesztésnek nagyon komoly kereslete van Kubában - mondta Szijjártó Péter.



A gazdasági együttműködés másik beazonosított területe a mezőgazdaság, a kubai termelési technológiák ugyanis erőteljes fejlesztésre szorulnak. Az élelmiszeripar is az együttműködés egyik területe lehet, mivel az élelem 70 százalékát importálják; tárgyalások zajlanak a csirkehústermelési ágazat teljes modernizációjáról magyar technológiával. A negyedik terület az egészségipari kutatás-fejlesztés: Kuba erre eddig is nagy hangsúlyt fektetett, és keresi az európai együttműködési lehetőségeket. A megújuló energiaforrások felhasználásában ugyancsak jelentős a kereslet Kubában a magyar vállalatok technológiája iránt. Ezeken a területen hét együttműködési megállapodást írnak alá kubai és magyar vállalatok azon az üzleti fórumon, amelyen ennek az öt ágazatnak a magyar vállalatai vesznek részt.

Szijjártó Péter rámutatott arra, hogy a finanszírozás kulcskérdés, és ebből a szempontból előnyt jelent Magyarország számára, hogy három évvel ezelőtt újra belépett a Nemzetközi Beruházási Bankba, amelynek Kuba is tagja, és amelynek Magyarország a harmadik legnagyobb részvényese. Szijjártó Péter látogatása alkalmával aláírják a módosított gazdasági együttműködési megállapodást, amely szabályozza az együttműködést a felsorolt területeken. Az oktatási és kulturális együttműködésről szóló megállapodást is aláírják, amelynek keretében jövő szeptembertől kubai ösztöndíjas hallgatók kezdhetik meg tanulmányaikat magyar egyetemeken.

Kubában súlyos pusztítást okozott az Irma hurrikán, és Magyarország segít úrrá lenni a vihar okozta nehézségeken, adományoz a szigetországnak egy víztisztító művet, amely naponta kétszáz köbméter vizet képes megtisztítani, és biztosítani fogja egy ötezres település ivóvízszükségleteit - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com