Tanulmány készül Ungvár és Munkács ivóvíz- és szennyvízhálózatának felmérésére

Uniós támogatásból, több mint 260 ezer euró (mintegy 78 millió forint) összköltségből szakmai tanulmány készül a kárpátaljai Munkács és Ungvár ivóvíz- és szennyvízhálózatának felmérésére és fejlesztésére; a nyíregyházi önkormányzat által indított projekt nyitókonferenciáját csütörtökön tartották a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.

A Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében megvalósuló projekt első lépéseként felmérik a két ukrán város rossz állapotban lévő, felújításra szoruló víziközmű-hálózatát. A felmérés alapján fejlesztési program készül az önkormányzat, a Nyírségvíz Zrt., valamint az ungvári és munkácsi városi tanács közreműködésével.

phk

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a nyírségi nagyváros polgármestere a konferencia előtt megtartott sajtótájékoztatón elmondta, a programban Nyíregyháza 95, míg az ukrán projektpartner, a Kárpátaljai Befektetési, Innovációs és Fejlesztési Ügynökség 90 százalékos támogatási intenzitást élvez. A magyar oldalon a pályázati támogatás eléri a 90 ezer eurót.

A polgármester kitért arra is, az önkormányzat tulajdonában álló Nyírségvíz Zrt.-nek már vannak tapasztalatai más városok vízi közműveinek működtetésében, a társaság és Beregszász közös cége már öt éve üzemelteti az ivóvíz- és szennyvízrendszert a kárpátaljai városban.

A jövő decemberig tartó program során elkészülő felmérést és szakmai tanulmányt adaptálják majd az ukrán jogszabályi környezetbe, ezt követően kezdődhet meg a környezetvédelmi beruházások kidolgozása, és a konkrét kivitelezési munkálatokhoz szükséges uniós források keresése és bevonása.

Viktor Pogorelov, Ungvár polgármestere, valamint Nuszer Ernő, Munkács alpolgármestere a tájékoztatón elmondta, a szolgáltatási színvonal emeléséhez mindkét városban szükség van az elhasználódott, sok esetben a második világháború előtt lefektetett, több száz kilométer hosszú ivóvíz- és szennyvízvezetékek rekonstrukciójára, az elöregedett műtárgyak és eszközök cseréjére és az infrastruktúra fejlesztésére.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com