Több mint kétmilliárd forint jut utakra és vízrendezésre a Dél-Dunántúlon

Nyolc, összesen több mint kétmilliárd forint értékű közlekedésfejlesztési és környezetvédelmi projekt valósulhat meg a Dél-Dunántúlon a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) keddi döntése után - közölte a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (DDRFÜ) csütörtökön az MTI-vel. 1242642454elkerulout Az NFÜ tartaléklistán szereplő, Baranya és Tolna megyei projektek 2,24 milliárd forintos támogatásáról döntött. Az ügynökség közleménye szerint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 913 millió forintos támogatásból kiépíti és korszerűsíti a Vajszló és Vejti közötti utat, ezzel egy újabb magyar-horvát határátkelési pont kialakításához készül el a szükséges infrastruktúra. A szekszárdi önkormányzat 150 millió forintot nyert a közösségi közlekedés fejlesztésére; Sebestyén Attila, a DDRFÜ operatív igazgatója az MTI-nek elmondta: a tolnai megyeszékhelyen kerékpártárolókat építenek, illetve kerékpárutak jelölését, autóbuszmegállók utastájékoztató rendszerének kiépítését és két csomópont átépítését valósítják meg a projekt keretében. További hat önkormányzat - Baranyában Pécs mellett Nagyharsány és Pócsa, Tolnában Báta, Sióagárd és Szakadát - összesen 1,28 milliárd forintot fordíthat a csapadékvíz-elvezetés kiépítésére és vízrendezésre - írta a DDRFÜ. MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com