Újabb megállapodásra készül a kormány és a kereskedelmi és iparkamara az elnöke szerint (2. rész)

A korábbi két ciklushoz hasonlóan, a most alakuló új kormánnyal is együttműködési megállapodást kíván kötni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) - mondta a kamara elnöke hétfőn Nagykanizsán.Parragh László a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlésén tartott előadásában azt mondta, nem lenne ildomos a sajtón keresztül üzengetni a tervezett megállapodás előtt annak tartalmáról.

  
"Nem mondhatom el, hogy mire készülünk, de összességében jóra" - fogalmazott. Az MKIK elnöke beszélt arról, hogy 2010-ben válságkezelő, majd 2014-ben konszolidációs gazdaságpolitika kezdődött, "most pedig új korszakban vagyunk", a fenntarthatóságot kell biztosítani, az elért eredményeket tovább erősíteni. A kamara által 1600 cég megkérdezésével zajlott felmérés alapján a cégvezetők 68 százaléka szerint a szakképzett munkaerő hiánya lehet az akadálya a fenntartható fejlődésnek. Mindössze 8-9 százalék vélekedett úgy, hogy a felsőfokú végzettségűek hiánya miatt, 30 százalékuk azonban a szakképzetlen munkaerő hiánya miatt tartja kevésbé fenntarthatónak a fejlődést.
    

Parragh László úgy vélekedett: a fejlődés nemcsak a gazdaságot, hanem minden állampolgárt érint, "az az érdekünk, hogy a fejlődés a gazdaságot körülvevő minden alrendszerre hatással legyen". Kijelentette: a tudás és a gazdaság összekapcsolása nélkül nem lehet sikeres egy ország. "Mindenáron szeretnénk közelíteni a tudást a gazdasághoz", a jelenleg formálódó kormányzati struktúra is tükrözi ezt.
    

A fenntartható fejlődés biztosításához szükség van a politikai stabilitásra, az eddigi gazdaságpolitika folytatására és finomhangolására, költségvetési fegyelemre. Nagyon fontos lenne a termelékenység és a hatékonyság javítása, "de ebben nagy bajban vagyunk", ezen a bérfelzárkóztatási program folytatása segíthet - fogalmazott.
    

A kamarai elnök arról is beszélt, hogy a megfelelő számú szakképzett munkaerő biztosításához újra kell gondolni a jelenlegi munkaerőpiaci technikákat. "Tabudöntögető javaslataink vannak, ki is fogják verni a biztosítékot" - jegyezte meg anélkül, hogy a részletekre kitért volna. Parragh László felidézte azt a kormányzati ígéretet, hogy 10 év alatt egymillió új munkahely jön létre, 7 év után ugyanis mostanra 736 ezer új álláshely van már. "Ahhoz hogy Európához közeledjünk, 10 év alatt meg kell duplázni a reálbéreket", amihez évente 5-6 százalékos reálbér-növekedés szükséges, márpedig ez az elmúlt két évben és idén is 10 százalékos volt - mondta.
    

A munkaadóknak nagyon nagy kihívás a reálbérnövelés, mert a költségek növekedésével jár, s az államnak ugyan rövid távon többletbevétele van, de erről le kell mondania, hogy visszaforgassa ezt a pluszbevételt a gazdaságba. A bérnövekedés ugyanis reálkonvergenciát, a munkaerő megtartását és a fogyasztás növekedését hozza - indokolta Parragh László.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com