Újraindul az öblösüveggyártás Salgótarjánban

Újraindul az öblösüveggyártás Salgótarjánban: december 3-án készül el az első üvegpohár a Tarján Glass Kft. üzemcsarnokában, amelyet a 2009 áprilisában bezárt URSA Salgótarjáni Üveggyapot Zrt. telephelyén alakítanak ki - közölte a kft. ügyvezetője szerdán Salgótarjánban, sajtótájékoztatón.

A beruházás 47 új munkahelyet teremt, az első ütem 160 millió forintból valósult meg.


Salgótarján önkormányzata erre a célra elkülönített keretéből további 13 millióval támogatja a vállalkozást - jelezte Czékmán József.
Tájékoztatása szerint a felszámolás alatt álló Salgótarjáni Öblösüveggyár még meglévő piacait célozzák meg termékeikkel. Az első ütemben 1200 négyzetméteren kezdi meg működését az üzem. Ebben a szakaszban két kisebb kemencét és egy hűtőszalagot helyeznek üzembe.

Egyelőre csak kézi gyártású, illetve félautomata technológiával előállított termékeket készítenek. A hosszú távú tervek között szerepel egy automata palackgyártósor üzembe helyezése, ami további 250-300 ember foglalkoztatását tenné lehetővé. Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a város a munkahelyteremtés ösztönzésére az idén 50 millió forintot különített el költségvetéséből, ebből kap a Tarján Glass Kft. 13 millió forintot. A pályázó cégeknek legalább 20 fő foglalkoztatását kell vállalniuk, minimum 100 milliós beruházás megvalósításával. Czékmán József az MTI kérdésére elmondta: termékeiket német, holland, olasz, japán és amerikai piacra szánják. A gyártási volumenre egyelőre nem adott becslést, a nagy energiafelhasználású kemencéiket csak a megrendelések alapján fogják működtetni.

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com