UniCredit: 45 év felett a fő megtakarítási cél a nyugdíjas évekre történő felkészülés

A lakossági megtakarítások zöme általában konkrét célokhoz kötött: 35 éves korig az utazás és a lakásvásárlás a legfontosabb, a 35 és 44 év közötti korosztály főleg a családra, a gyermekek iskoláztatására gyűjt, a 45 év felettieknél a nyugdíjas évekre való célzott takarékoskodásé a főszerep, az 55 év felettieknek pedig a háromnegyede spórol nyugdíjas éveire - állapította meg az UniCredit Bank kutatása, amelynek eredményeit hétfőn juttatta el az MTI-hez.

unicredit_logoEmlékeztetnek, hogy a jegybank adatai szerint az idén az első félévben az adósságok levonása után már 11 százalékkal több pénze maradt a lakosságnak, mint egy évvel korábban, és ez a kedvező folyamat a lakossági hitelek rendezését, illetve a kormányzati energiaár-csökkentéseket követően tovább gyorsulhat. Noha ezek az intézkedések növelik a háztartások jövedelmét, várakozások szerint a fogyasztási/megtakarítási döntéseknél az óvatossági megfontolások továbbra is erősek, így a megtakarítási ráta is magas maradhat - áll a bank közleményében.

Az UniCredit több mint 1300 ügyfél megkérdezésével készült országos, nem reprezentatív felmérése alapján a lakossági ügyfélkör a befektetéseiben elsősorban a biztonságra törekszik, még nagyobb hozam reményében sem szívesen vállal kockázatot: a lakossági ügyfelek 84 százaléka, a prémium ügyfélkör 73 százaléka számára ez a legfontosabb kritérium megtakarításuk elhelyezése során.

A leggyakoribb megtakarítási forma továbbra is a bankbetét (90 százalékban szerepel a megtakarítási eszközök között), a második helyen a befektetési alapok, részvények, értékpapírok állnak (76 százalék), harmadik helyen az ingatlan és a készpénz (62 százalék). A kamatcsökkentési periódussal, illetve kifejezetten a lakosságnak kínált termékkel az állampapírok is teret nyertek: immár minden második prémium ügyfél fektet kincstárjegyekbe, illetve államkötvénybe, e papírok állománya a teljes lakossági portfólióban több mint 45 százalékkal nőtt egy év alatt az UniCredit Bank adatai alapján.

A megtakarításoknál a lakossági ügyfelek a rendszerességre törekszenek: 57 százalékuk hónap elején vagy végén tesz félre kisebb-nagyobb összegeket. A prémium ügyfeleknek csak 43 százaléka rendszeres havi megtakarító, több mint harmaduk egy-egy nagyobb összeg beérkezésekor köt le vagy fektet be pénzt. A lakossági ügyfelek 62 százaléka havonta húszezer forintnál kevesebbet, ezen belül 17 százalékuk ötezer forintnál is kevesebbet tesz félre - derült ki a kutatásból.

Az UniCredit kutatása szerint a lakossági ügyfelek 60 százaléka nem vár változást anyagi helyzetében, vagy nem tudja pontosan azt megítélni a következő egy évre vonatkozóan, ugyanakkor a pozitív trendet támasztja alá, hogy több mint 30 százalékuk javulást vár pénzügyi helyzetét illetően.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com