Várhatóan még az idén befejeződik a hulladékgazdálkodási rendszer átalakítása

Várhatóan még az idén - a második félévben - befejeződik a lakossági hulladékgazdálkodási rendszer átalakítása Magyarországon - mondta a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára az MTI-nek.

fmV. Németh Zsolt emlékeztetett: a hulladékról szóló törvény értelmében már csak olyan gazdasági társaságok végezhetnek hulladékgazdálkodási közszolgáltatást, amelyek non-profit módon gazdálkodnak és rendelkeznek hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedéllyel, valamint van érvényes hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésük a lakossági hulladék elszállítására azon a településen, ahol ezt a tevékenységet végzik.

Az államtitkár szerint az egyes településeken még meglévő anomáliákat - vagyis, hogy a kommunális hulladék elszállítását végző cégeknek nem kifizetődő a szolgáltatás - megoldja majd az idei év második felében a holding rendszerű állami közszolgáltatás megkezdése. Az állami közszolgáltatói rendszert - az áram, a gáz és a távhőszolgáltatás után - az év második felétől terjesztik ki az ivó- és szennyvíz-, valamint a szilárdhulladék-gazdálkodási tevékenységre is.

V. Németh Zsolt jelezte: addig is, amíg ez megvalósul, azokon a településeken, ahol nem képes a helyi hulladékszállítással foglalkozó cég ellátni feladatait, a katasztrófavédelem ideiglenes közszolgáltató céget jelöl ki. Hozzátette: a tárca jelentős összeggel, több mint 7 milliárd forinttal segíti az anyagi gondokkal küzdő szolgáltatókat tevékenységük elvégzésében, így kompenzálva a veszteségeiket. A támogatásra cégek pályázhatnak, és ez lényegében minden, a hulladékgazdálkodással összefüggő költségre kérhető, kivéve a be nem fizetett hulladéklerakási járulék és az eszközök pótlása.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a rendszer átalakításában jelentős szerepe van a szemléletformálásnak, amelyet segít az idei TeSzedd! akció is.

Ez év január 1-jétől elkezdődött az elkülönített lakossági hulladékgyűjtési rendszer alkalmazása az egész országban. Ezekben a hetekben kötik meg szerződéseiket a hulladékszállítást végző szolgáltatók az önkormányzatokkal, mégpedig úgy, hogy a lakossági hulladék elszállítását a házaktól szelektív módon végzik.

"Azt reméljük - mondta V. Németh Zsolt -, és a kezdeti tapasztalatok már ezt is igazolják, hogy az új rendszerrel nagyobb kedvet kapnak az emberek arra, hogy elkülönítve gyűjtsék otthon a hulladékot." Ehhez pedig elengedhetetlen a szemléletformálás - vélekedett az államtitkár.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com